László Csabát szeretnék a litvánok szövetségi kapitánynak

Vágólapra másolva!
2011.10.25. 17:54
null
László Csaba (Fotó: Reuters)
Címkék
A Ferencváros és a Hearts korábbi vezetőedzője, László Csaba lehet a litván labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, hogy már egyeztetett a szövetség vezetőivel, akik 2016-ig szeretnék, ha maradna.

A gyenge Európa-bajnoki-selejtezős szereplést követően a litván válogatott szövetségi kapitánya, Raimondas Zutautas lemondott posztjáról. A sajtóban ezután egyből napvilágot látott a hír, miszerint László Csaba veheti át a csapat irányítását. A szakember a Nemzeti Sport Online-nak már konkrétumokról is beszélt.

„Már tárgyaltam kint a litván szövetség főtitkárával és a szakmai igazgatójával" – mondta László Csaba, aki még skóciai időszakából ismeri a szövetség elnökét is.

„Két éve is felmerült a nevem a litvánoknál, de akkor még kivártam, most is van egy másik ajánlatom, de ezúttal sokkal nyitottabb vagyok a feladatra. Heteken belül lesz meg a végleges döntés, nem kell sietnünk, a következő tétmeccse ugyanis csak jövő ősszel lesz a litván válogatottnak. Ráadásul a bajnokságuk is szünetel majd télen, igaz elsősorban a külföldön játszó játékosokra számítanák."

László elmondta, hogy egyelőre arról is folynak az egyeztetések, hogy hány éves szerződést írjanak alá. A szövetség ugyanis mindenképpen azt szeretné, ha a szakember két selejtezősorozatot vállalna, azaz 2016-ig írjon alá.

„Szeretnék, ha fokozatosan lépnénk előre, s elsősorban azt tekintik célnak, hogy a 2016-os Eb-selejtezőkre alakuljon ki egy ütőképes csapat, ráadásul akkor már 24 válogatott harcolhatja ki az Eb-részvételt. Szerintem azonban a 2014-es világbajnoki selejtezőkön sem lennénk esélytelenek."

A litvánok vb-selejtezős csoportjában (G-csoport) Görögország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Lettország és Lichtenstein szerepel.

Legfrissebb hírek

Nem ilyen befejezésre vágytam – Piastri

F1
1 perce

A Ferencváros újra legyőzte a Kisvárdát, így ismét vezeti a tabellát

Labdarúgó NB I
13 perce

ICEHL: kikapott Vorarlbergben a Fehérvár

Jégkorong
20 perce

Rendkívül büszke vagyok az egész csapatra, nagyon könnyen fel is adhattuk volna – Verstappen

F1
21 perce

Röplabda: szettet vesztett, de rangadót nyert a Vasas a Békéscsaba ellen

Röplabda
49 perce

La Liga: feszült hangulatú meccsen ikszelt egymással a Valencia és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
49 perce

Gyorskorcsolya-vk: férficsapatsprintben kilencedik a magyar trió

Téli sportok
57 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Nagyszombat

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik