Edzősors: lemondott, és visszavonult Omán holland kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 11:43
Lemondott posztjáról Pim Verbeek, az ománi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki ezzel együtt azt is bejelentette, hogy befejezi csaknem 40 évig tartó edzői pályafutását.

A 62 éves szakember 2016 óta irányította Omán csapatát, és az elmúlt hónapban rendezett Ázsia-kupán a nyolcaddöntőig jutott együttesével. Az ománi szövetség annak ellenére fogadta el Verbeek döntését, hogy kapitányi megbízatása jövő júniusig szólt. A holland szakvezető helyét ideiglenesen az eddigi segítője, Muhanna bin Szaid al-Adavi veszi át.

Verbeek 1981 óta dolgozott edzőként, többek között a Feyenoordot is irányította, legnagyobb sikerét Guus Hiddink segítőjeként érte el: a két holland szakember vezetésével a dél-koreai válogatott az elődöntőig jutott és negyedik lett a Dél-Korea és Japán által közösen rendezett 2002-es világbajnokságon.

Verbeek az ausztrál nemzeti csapattal szövetségi kapitányként szerepelt a 2010-es vb-n, melyen nem sikerült továbbjutni a csoportkörből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik