Andreas Gruber érkezett a DAC-hoz, Martin Boda Komáromba igazolt – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2025.06.25. 13:33
null
Andreas Gruber (Fotó: DAC)
A Dunaszerdahely labdarúgócsapatának második nyári igazolása a 29 éves osztrák szélső támadó, Andreas Gruber, aki az Austria Wientől szerződött a DAC-hoz. Gruber 2028 nyaráig szóló szerződést kötött a klubbal.


A grazi csapatokban nevelkedő játékos 19 esztendősen mutatkozott be az osztrák Bundesligában. Három évet töltött a Sturm felnőttjeinél, majd ugyanennyi időt futballozott a Mattersburgnál, két évet a linzi LASK-nál is eltöltött, a legutóbbi három idényben pedig a bécsi Austria labdarúgója volt. Az osztrák élvonalban összesen 249 alkalommal lépett pályára, 56 gólt szerzett és 35 gólpasszt is kiosztott.

Az Austria Wiennél eltöltött mindhárom idényében ő lett a csapat legproduktívabb labdarúgója, 110 bajnoki összecsapáson 55 találatban vállalt szerepet (33+22). Az európai kupasorozatokban is jól ment neki a játék, ahol összesen 24 találkozón lépett pályára (ebből 14 a csoportkörben), ezeken 9 találatot és 8 gólpasszt jegyzett.

„Nagyon örülök, hogy a DAC-hoz igazolhattam. Azzal a céllal érkezem, hogy trófeákhoz segítsem a gárdát. Láttam a fantasztikus akadémiát és a stadiont, ráadásul Dunaszerdahely Bécshez közel fekszik, így nem kellett sokat gondolkodnom a klub ajánlatán. Nem teljesen ismeretlen környezetbe érkezem, öt vagy hat meccset is játszottam már a DAC ellen, amelyeken gólokat is lőttem” – nyilatkozta Andreas Gruber a DAC honlapján szerződése aláírását követően.

„Az olyan vezéregyéniségek távozása után, mint Mateus Brunetti vagy Milan Dimun, fontos volt egy olyan játékos leigazolása, aki nemcsak tehetséges, de karakteres és tapasztalt is. Andreas Gruber pont ilyen. Sokéves tapasztalattal rendelkezik az osztrák Bundesligából és az európai futball által formált gondolkodásmóddal érkezik hozzánk. A jelenléte a pályán és azon kívül is fontos lesz, hiszen szeretnénk beépíteni a fiatal futballistáinkat és egy versenyképes, kiegyensúlyozott csapatot akarunk létrehozni” – tette hozzá Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

A Komárom csapatában folytatja Martin Boda támadó, aki a Rózsahegy (Ruzomberok) csapatától egyéves kölcsönbe érkezett a lilákhoz. A 28 éves játékos az előző klubjában 124 tétmeccset játszott, melyeken 24 gólt el. A másik oldalon öt év után távozik a KFC-től Tóth Gábor, aki az NB II-es Soroksár SC csapatához igazolt.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
3 órája

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
8 órája

Varga Barnabás után Redzic Damir is Görögországba igazolhat – NS-infó

Légiósok
2026.01.13. 08:45

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Minden más foci
2026.01.05. 19:07

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2025.12.27. 18:41

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
2025.12.22. 21:31

Redzic Damir: Éreztem, hogy elérkezik az én időm

Légiósok
2025.12.21. 07:44

Tuboly Máté: A remek ősz után jöhet a pihenés és Kevin

Minden más foci
2025.12.14. 10:20
Ezek is érdekelhetik