Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2025.07.24. 18:34
null
Fotó: DAC 1904
Pár hét alatt nagyot változott a helyzet Dunaszerdahelyen. A Kl-meccs helyett csütörtökön csak tévénézők lesznek a sárga-kék szurkolók.

 

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség illetékes testülete a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályok alapján úgy döntött, hogy a dunaszerdahelyi DAC nem indulhat a Konferencialigában. A DAC a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezett a döntés ellen, ám sikertelenül.

Szeretnék még néhány szót szólni a Konferencialigából való kizárásról. Sok minden elhangzott és sok minden történt, de még néhány gondolat a végére. A kizárás az egész klubot lesújtotta. Sajnálom, ami történt. A szurkolók miatt, akik nemzetközi mérkőzéseket vártak, a tulajdonos, a csapat, a játékosok miatt, akik kivívták a jogot a szereplésre. A fociban mindig jön egy új mérkőzés a javításra. Számunkra szombaton elkezdődik a Niké Liga. Nagyon fontos, hogy az idényt már júliusban elkezdjük, ne pedig januárban, mint a múlt szezonban” – mondta a sajtótájékoztatón Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

Kilencen távoztak a csapatból, négy külföldi érkezett. Csütörtökön a grúz válogatott csatára, Giorgi Gagua írt alá hároméves szerződést. A 193 centiméter magas középcsatár a horvát NK Istrától igazolt a DAC-hoz. 

A Dunaszerdahely az otthoni felkészülés mellett ausztriai edzőtáborban is részt vett. A DAC öt felkészülési mérkőzést játszott, ezek során kétszer győzött és két döntetlent ért el, valamint egy vereséget szenvedett el.

A felkészülés szempontjából elégedettek vagyunk a játékosok hozzáállásával, azzal, ahogy nap mint nap dolgoztak. Hiszem, hogy az előző szezonhoz képest még erősebbek leszünk, nőtt a verseny a csapaton belül, amit érezni lehetett a mérkőzéseken és az edzéseken is. Mindenre azonban majd a bajnokság ad választ, amelybe alázattal vágunk bele. Bízom benne, hogy a szurkolók támogatásával úgy kezdjük a bajnokságot, ahogy az előzőt befejeztük. Szükségünk van a sárga-kék fanatikusokra. Azt is remélem, hogy újra erős hazai közeget tudunk kialakítani” – mondta Branislav Fodrek, a DAC mestere.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
9 perce

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
2026.02.05. 17:42

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
2026.02.04. 16:33

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
2026.02.04. 09:27

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2026.02.03. 12:55

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36
Ezek is érdekelhetik