FIFA: dollármilliós jutalékot kapott az ISL-től Havelange és Teixeira

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.11. 20:45
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán nyilvánosságra hozta azt a dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Joao Havelange, a szervezet korábbi elnöke, valamint Ricardo Teixeira, a brazil szövetség volt vezetője dollármilliós jutalékokat kapott 1992 és 2000 között az azóta csődbe ment ISL nevű marketingcégtől.

A FIFA egy svájci bíróság iratait tárta a nyilvánosság elé. Ezek szerint Teixeira legalább 13 millió svájci franknak megfelelő összeget kapott 1992 és 1997 között az ISL-től, amely 2001-ben ment csődbe. Az aktákban az is benne van, hogy Havelange 1997-ben 1.5 millió svájci franknak megfelelő összeggel lett gazdagabb hasonló módon. A két brazil sportvezetőhöz köthető számlákra érkezett „fizetések″ összesen csaknem 22 millió svájci frankra rúgtak 1992 és 2000 között.

Havelange és Teixeira jutalékai ügyében egy svájci ügyész kezdett nyomozást, ő sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a sportvezetőket. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat 2010 júniusában titkosították, nem sokkal azután, hogy az illetékes ügyészek, a FIFA, valamint Havelange és Teixeira megegyezésre jutottak, és ezzel lezárult a büntetőügy.

A FIFA hivatalos honlapján megjelent közleményében hangsúlyozta, az iratokból az is világosan látszik, hogy jelenlegi elnöke, Joseph Blatter nem érintett az ISL-botrányban.

A FIFA néhány órával azután hozta nyilvánosságra a dokumentumokat, hogy a svájci Legfelsőbb Bíróság kihirdette határozatát, amely szerint a média számára ki kell adni az információkat az ISL-ügyről.

Legfrissebb hírek

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
4 perce

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
6 perce

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
11 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
19 perce

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
53 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik