A francia L’Équipe információi szerint január 1-jétől Carlo Ancelotti, a Milan és a Chelsea korábbi szakvezetője irányíthatja a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatát. A napilap szerint Leonardo, a párizsiak brazil technikai igazgatója meggyőzte az olasz trénert, hogy folytassa pályafutását a Ligue 1 listavezetőjénél, és már csak apró simítások hiányoznak a megegyezéshez.
Francia médiumok csütörtökön hírül adták, hogy Leonardo megköszönte Antoine Kombouaré vezetőedző munkáját, a klub ugyanakkor este hivatalos közleményben cáfolta ezt, és azt közölte, hogy a felek tárgyalásokat folytatnak a jövőről.
Leonardo korábban technikai igazgatókánt dolgozott Ancelottival együtt a Milannál, majd az edző Chelsea-hez szerződése után őt nevezték ki a piros-feketék élére. Távozása után Leonardo fél évig dolgozott az Internél, majd júniusban került a PSG-hez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik