Holland Kupa: szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt az Ajax-AZ találkozó

2011.12.21. 22:54
Címkék
A nyolcaddöntő mérkőzéseit rendezik a Holland Kupában, már legalábbis ahol lehet: az Ajax AZ elleni találkozója ugyanis a 37. percben egygólos hazai vezetésnél félbeszakadt.

Egy elvetemült és igen részeg Ajax-fan ekkor rohant be a pályára és egy karaterúgással szerette volna földre vinni a vendégek kapusát, Esteban Alvaradót – aki azonban nem hagyta magát és önvédelmileg megrúgta támadóját, kétszer is. A mérkőzés játékvezetője, Bas Nijhuis erre felmutatott egy piros lapot a kapusnak, mire az AZ edzője, Gertjan Verbeek leparancsolta legénységét a pályáról.Esteban Alvaradót – aki azonban nem hagyta magát és önvédelmileg megrúgta támadóját, kétszer is. A mérkőzés játékvezetője, Bas Nijhuis erre felmutatott egy piros lapot a kapusnak, mire az AZ edzője, Gertjan Verbeek leparancsolta legénységét a pályáról.

Az Ajax vezetői és a játékvezető az öltözőben próbálta meggyőzni a vendégeket, hogy folytassák a találkozót, de végül az AZ-sek nem jöttek ki a pályára, mondván, nem érzik magukat biztonságban.

HOLLAND KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Ajax–AZ Alkmaar 1–0-s hazai vezetésnél a 37. percben félbeszakadt
KORÁBBAN
NEC Nijmegen–Achilles 29 3–0
Heerenveen–Top Oss11–1
RKC Waalwijk–Go Ahead Eagles3–2
Sparta Rotterdam–GVVV
1–1 – 11-esekkel: 3–4
Heracles Almelo–De Graafschap
4–0

 

Legfrissebb hírek

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
3 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
11 perce

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
12 perce

Ha július 3. és futball-vb, akkor egy kiadós holland–brazil rugdosódás

Foci vb 2026
31 perce

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
37 perce

Nagelsmann távozik a német válogatott kispadjáról – hivatalos

Foci vb 2026
55 perce

A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik