Románia: hat meccsre bezárják a stadiont a botrányos bajnoki után

2011.11.03. 20:42
Címkék
A Román Labdarúgó-szövetség megbüntette a Petrolul Ploiesti-et: a csapatnak hat meccset zárt kapuk mögött kell majd játszania, illetve 4 millió forintnak megfelelő összeget kell befizetniük a szövetség számlájára.

Mint ismert, a hétvégi fordulóban az élvonalban szereplő gárda a Steauát fogadta. A vendégek 1–0-ra vezettek, amikor tizenegyest kaptak, ekkor a pályára rohant egy hazai szurkoló, és arcon rúgott egy bukaresti labdarúgót, akinek elrepedt az arccsontja.

Novak Martinovic ezt követően nemes egyszerűséggel több alkalommal is mellkason rúgta a drukkert, majd Razvan Stanca kapus is beszállt az ütközetbe. A játékvezető is majdnem bajba került, hiszen kiállította a két Steaua-játékost, amit a vendégek teljes állománya „megkérdőjelezett".

Lassan megnyugodtak a kedélyek, az eredmény a tizenegyes elvégzése után 0–2-re módosult, a gólöröm közben azonban petárdával hátba dobták a frissen beálló bukaresti kapust, Ciprian Tatarusanut. Az ápolás után a játékvezető félbeszakította a bajnokit.

A pályára berohanó támadót a mérkőzés után elszállították, és 29 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A szövetség visszavonta a két Steaua-játékosnak megítélt piros lapokat is.

ŐRÜLET A PÁLYÁN ROMÁNIÁBAN

Legfrissebb hírek

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
10 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
15 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
22 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
23 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
31 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
39 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
52 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik