Ázsiai BL: a katari al-Szadd ülhetett a kontinens labdarúgásának trónjára

2011.11.05. 16:13
Címkék
Története során másodszor nyerte meg az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája sorozatát a katari al-Szadd, miután 2–2-es rendes játékidőbeli döntetlen után a büntetőpárbajban felülkerekedett a dél-koreai Csonbuk Hyundai Motors csapatán.

Teljesen megtelt a Csönzsu-stadion az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjére, hiszen az előzetes várakozások alapján hazai győzelmet ünnepelt volna a csaknem 44 ezer koreai szurkoló. A találkozó is ennek megfelelően indult, hiszen a 18. percben Oliveira Eninho szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést a Csonbuk. 1–0 Oliveira Eninho szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést a Csonbuk. 1–0

Ezt követően azonban fordult a kocka, fölénybe került az al-Szadd. A 29. percben Abdul Kader Keita ívelt a kapu elé Ibrahimot keresve, a labdát azonban Szim Vu Jeon érte el és csúsztatta a saját kapujába – öngól. 1–1

A fordulás után ismét a hazaiak domináltak, a 60. percben azonban az algériai válogatott Nadir Belhadzs labdaszerzést követően gyors kontrába kezdett, és egészen az ellenfél tizenhatosáig jutott, a szélen indította Ibrahimot, akinek beadását megszelídítve Keita lőtt hatalmas gólt a jobb kapufához. 1–2

A találkozó végén mindent egy lapra feltéve rohamoztak a hazaiak, eredményesen. A 91. percben jobb oldali szögletet követően Li Szung Hjun szerzett fejes gólt a hosszú sarokhoz érkezve. 2–2

A hosszabbításban újabb találat már nem született, igaz, a 93. percben a második gólt szerző Keita helyére beállt Ali Afif a 119. minutumban begyűjtötte második sárga lapját, de ez a mérkőzést döntően már nem befolyásolta. Következhetett a büntetőpárbaj, ahol Mohamed Szakr kapus bravúrjainak is köszönhetően 4–2-re nyert az al-Szadd, ezzel a klub 1989-es sikerét követően másodszor hódították el a kontinens legrangosabb trófeáját.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ÜNNEPEL AZ AL-SZADD

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Csonbuk Hyundai Motors–al-Szadd 2–2 – 11-esekkel 2–4 (Eninho 18., Li 91., ill. Szim 29. – öngól, Keita 60.)
Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
7 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
30 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
31 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
56 perce

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik