Finnország: öt meccs, három gól - bekezdett a korábbi kispesti légiós

2011.05.20. 00:06
Címkék
Remekül kezdte a szezont a finn első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Budapest Honvéd korábbi mexikói légiósa, José Manuel Rivera.

A 24 éves támadó a télen érkezett a finn élvonal újoncához, a RoPS-hoz, és csütörtök este az 5. fordulóban megszerezte harmadik gólját.

A Kispesten nem sok lehetőséget kapó (2007 és 2009 között három bajnoki, egy gól, két alkalommal fél év kölcsönadás) Rivera a MyPa elleni 4–0-s sikerből vette ki a részét, ő szerezte csapata első gólját, korábban pedig a Mariehamn elleni idegenbeli meccsen (3–3) duplázott.

Ami a magyar légiósokat illeti, a KuPS Balogh Balázzsal a soraiban győzte le 2–1-re hazai pályán a Mariehamnt, a JJK pedig holnap játszik a TPS vendégeként, vélhetően a kapus Szeróvay Mihály és a középpályás Gruborovics Tamás nélkül – mindketten sérültek. Szeróvay műtétje után lábadozik, érdekesség, hogy így a bajnoki meccseken a jyväskylä-i együttesnél a 16 éves Ville Viljala ücsörög a kispadon cserekapusként.

Ismerős lehet még a finn mezőnyből a nigériai Dudu Omagbeni neve.

Hogy ki ő? Nos, az indiai élvonalban a 2004–2005-ös szezonban gólkirályi címet szerző afrikai csatárt 2008 nyarán szerződtette a DVSC-TEVA a lengyel Wisla Krakówtól, de az NB I-ben nem váltotta meg a világot. A Lokinál 16 bajnokin jutott szóhoz (ezeken négy gólt szerzett), majd 2010 januárjában Kecskemétre került (5 mérkőzés, 0 gól), ahol aztán nyáron szerződést bontottak vele.

Finnországban azonban jól megy neki, az ősszel a KuPS-ban 10 bajnokin 8 gólt szerzett, most pedig a Honka színeiben az első öt fordulóban kétszer volt eredményes, a Ligakupában pedig az idei nyolc meccsén négyszer talált be.

FINNORSZÁG
5. FORDULÓ
KuPS–Mariehamn 2–1
HJK–Jaro 1–0
Inter Turku–VPS 3–1
MyPa–RoPS 0–4
Haka–Honka 2–2
TPS– JJK péntek, 19.30
Az élcsoport: 1. HJK 12, 2. Inter Turku 10 (9–3), 3. JJK 10 (7–3, 4 mérk.), 4. Honka 8.

 

Legfrissebb hírek

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
47 perce

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
47 perce

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
2 órája

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik