Vb 2018, 2022: Óceánia lemondott szavazati jogáról

MTI MTIMTI MTI
2010.12.01. 10:52
Címkék
Az Óceániai Labdarúgó-szövetség (OFC) elfogadta, hogy nem szavazhat csütörtökön, a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok helyszínéről döntő ülésen, a szervezet elnöke, az eltiltott Reynald Temarii ugyanis nem vonja vissza fellebbezését.

A nemzetközi szövetség (FIFA) kedden arról értesítette az OFC-t, hogy megtarthatja szavazati jogát, ha az eltiltott Temarii visszavonja fellebbezését.

Az óceániai konföderáció megbízott vezetője, David Chung hétfőn elutazott Zürichbe, hogy szavazati jogot szerezzen, mert az általa képviselt térség álláspontja szerint az OFC-nek Temarii kizárása ellenére is lett volna joga voksolni.

Utóbbi azért nem vehet részt a helyszínkijelölő procedúrában, mert FIFA bűnösnek találta a szervezet etikai kódexének megsértése miatt, és ezért egy évre száműzte a sportágból.

Temariit és a FIFA végrehajtó bizottságának egy másik tagját, a nigériai Amos Adamut október 18-án tiltották el első fokon, mert - a Sunday Times "lebuktató" akciójában - pénzt kértek cserébe azért, hogy a 2018-as, illetve 2022-es vb helyszínének kiválasztásakor az adott országra voksoljanak. Temariira egyéves kitiltása mellett ötezer, a három évre büntetett Adamura pedig tízezer eurós pénzbírságot szabott ki a FIFA illetékes testülete.

A 2018-as világbajnokságra Anglia, Oroszország, valamint Hollandia és Belgium, illetve Spanyolország és Portugália közösen pályázik. A 2022-es eseményért Dél-Korea, az Egyesült Államok, Katar, Japán és Ausztrália van versenyben. Utóbbi ország rendezési esélyeit jelentősen rontja, hogy Óceánia nem vehet részt a voksoláson.

Legfrissebb hírek

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
4 perce

BL-alapszakasz: egymás után jönnek a gólok a Leipzig–City meccsen

Bajnokok Ligája
17 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Nyolc gólt lőtt a Como; kettővel megy Prágában az Arsenal – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2 órája