Wales: a magyarok legyőzésében járatos svéd tréner lehet a kapitány

Vágólapra másolva!
2010.11.19. 13:23
A magyar szurkolók által ellenfélként alaposan megismert svéd Lars Lagerbäck jó eséllyel pályázik a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára – adta hírül pénteken a walesi média.

A témában pénteken megszólaló tekintélyes svéd szakember kijelentette: már szeptemberben kapcsolatba került a helyi szövetséggel, és amikor John Toshack bejelentette a megjövendölt lemondását, a tapogatózás folytatódott – a héten már Jonathan Ford szövetségi igazgató volt a tárgyalópartnere. Korábban Ian Rush, Lawrie Sanchez, Brian Flynn, Chris Coleman és John Hartson neve is felvetődött a lehetséges utódoké közt, most Lagerbäck esélyeit igen jónak ítélik a walesi lapok.

A 62 éves Lagerbäck a nyári világbajnokságon a nigériai válogatott szövetségi kapitánya volt, azt megelőzően pedig hosszú ideig (2000–2009) hazája, Svédország nemzeti csapatát irányította. Ez idő alatt a sárga-kékek hatszor találkoztak a magyar válogatottal, és egy döntetlen mellett öt győzelmet könyveltek el – ám ami ennél is fontosabb: vb-n és Eb-n egyaránt szerepeltek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik