FIFA: Óceánia új alelnököt jelölne a lebukott tahiti tag helyett

MTI MTIMTI MTI
2010.11.27. 11:35
Címkék
Az óceániai szövetség (OFC) azzal a kéréssel fordult a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA), hogy a korrupciós vádak miatt eltiltott alelnök, a tahiti Reynald Temarii helyett mást jelölhessen a posztra, aki így jövő csütörtökön a végrehajtó bizottság tagjaként szavazhatna az OFC nevében a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok rendezőiről.

„Szövetségünknek az az álláspontja, hogy joga van új embert jelölni FIFA-alelnöknek a ciklus hátralévő részére" – áll az OFC szombati ülését követően kiadott közleményben.

Temaariit, az OFC első emberét és a FIFA végrehajtó bizottságának egy másik tagját, a nigériai Amos Adamut két hete azért száműzték a sportágból, mert pénzt kértek cserébe azért, hogy a 2018-as, illetve 2022-es vb helyszínének kiválasztásakor az adott országra voksoljanak. Temariira egyéves kitiltása mellett ötezer, a három évre büntetett Adamura pedig tízezer eurós pénzbírságot is kiszabott a FIFA illetékes testülete.

A 2018-as világbajnokságra Anglia, Oroszország, valamint Hollandia és Belgium, illetve Spanyolország és Portugália közösen pályázik. A 2022-es eseményért Dél-Korea, az Egyesült Államok, Ausztrália, Katar és Japán van versenyben.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
6 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
32 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
54 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája