FIFA: csökkenhet a vb-helyszínről döntők létszáma a korrupciós vádak miatt

MTI MTIMTI MTI
2010.10.18. 10:37
Címkék
Áll egy „teljes és alapos” vizsgálat elé Reynald Temarii, egyike annak a két FIFA-elöljárónak, akiket a brit Sunday Times vesztegetési kísérlet főszereplőjeként nevezett meg vasárnapi leleplező cikkében a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezőjének kijelölésével összefüggésben. A nemzetközi sportági szövetség (FIFA) tahiti alelnöke, egyben az óceániai szövetség (OFC) elnöke ezt hétfőn jelentette be – az OFC közlése szerint.

A Sunday Times a hétvégén arról számolt be, hogy Temarii és a nigériai Amos Adamu, aki a 24 fős végrehajtó bizottságnak szintén tagja, pénzért hajlandónak mutatkozott elígérni a voksát a 2018-as házigazda kiválasztásának procedúrájában.A Sunday Times a hétvégén arról számolt be, hogy Temarii és a nigériai Amos Adamu, aki a 24 fős végrehajtó bizottságnak szintén tagja, pénzért hajlandónak mutatkozott elígérni a voksát a 2018-as házigazda kiválasztásának procedúrájában.

Adamut lefilmezték, amikor magukat egy amerikai konzorcium lobbistáinak kiadó újságíróktól 500 ezer fontot (570 ezer euró) kért szavazatáért cserébe egy magánprojektre – műfüves pályák kialakítására –, s a lap azt is állítja, hogy Temarii 3 millió új-zélandi dollárt (1.6 millió euró) igényelt sportakadémia létrehozására Aucklandben, hasonló körülmények között.

„Reynald Temarii, az OFC elnöke, a FIFA alelnöke együtt fog működni a FIFA etikai bizottságával és a szervezet főtitkárával, s egyben üdvözöl egy teljes és alapos vizsgálatot, mert így minden tény napvilágra kerülhet” – áll az óceániai szövetség hétfői közleményében. Temarii tisztességét hangoztatva egyelőre csak annyit mondott, hogy hiba volt ilyesmiről beszélnie az állobbistákkal.

A FIFA a cikk nyomán már vasárnap jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, s be is kérte a lap rendelkezésére álló dokumentumokat. Joseph Blatter elnök nyílt levélben fordult a vb tagjaihoz, hangsúlyozva, hogy az ügynek rendkívül negatív hatásai lehetnek a szervezetre nézve. Egyúttal alapos vizsgálat elindítását jelentette be.

A végrehajtó bizottsághoz közel álló forrás ugyanakkor már arról számolt be, hogy Adamu és Temarii tagságát felfüggeszthetik, vagy akár ki is zárhatják őket a vb-ből.

„Elképzelhető, hogy a világbajnoki helyszínkijelölő voksoláson huszonnégy helyett csak huszonketten szavaznak majd” – tette hozzá.

A nemzetközi szövetség december 2-án, Zürichben dönt mind a 2018-as, mind a 2022-es világbajnokság helyszínéről. A két csúcseseményre a legfrissebb állapotok szerint az oroszok jelentkeznek önállóan, míg Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen kandidált. Az angolokat csupán a 2018-as rendezés érdekli, míg az Egyesült Államok mellett Katar, Japán, Ausztrália és Dél-Korea kizárólag a 2022-es eseményért verseng. Az amerikaiak múlt pénteken jelentették be, hogy ők csak a 2022-es vb-re pályáznak, az angolok pedig azt, hogy csak a 2018-asért szállnak harcba.

Legfrissebb hírek

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
7 perce

Budapest Boat Show: a legnagyobb szárazföldi kikötő – képösszeállítás

Képes Sport
33 perce

Major Veronika Európa-bajnok Jerevánban

Egyéb egyéni
53 perce

Tenisz: duplázók az U12-es fedett pályás országos bajnokságon

Utánpótlássport
57 perce

Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján

Népsport
1 órája

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Érezhető volt a meccshiányom

Minden más foci
1 órája

Aranyérmes lett női pisztolycsapatunk

Egyéb egyéni
2 órája

MotoGP: Bezzecchi nyerte az évad első nagydíját Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik