A válogatott kapcsán belgrádi lapokat perel a „kokainkirály"

MTI MTIMTI MTI
2010.10.18. 20:51
null
A szerb randalírozók Genovában ellehetetlenítették az Eb-selejtezőt (Fotó: Reuters)
Címkék
A „balkáni kokainkirályként" emlegetett montenegrói Darko Sarics beperelt azt a két belgrádi bulvárlapot, amelyek azt írták róla, hogy ő áll a Genovában történt szurkolói rendbontás mögött, amely miatt félbe kellett szakítani az Olaszország–Szerbia Eb-selejtezőt.

Genovában a mérkőzés előtt, alatt és után szerb szurkolók egy csoportja randalírozott és összecsapott a rendőrökkel; akkora botrányt okoztak a lelátón, hogy a meccs a hatodik percben félbeszakadt. Ezt megelőzően egy héttel történt egy másik hasonló, velük szintén összefüggésbe hozható rendhagyó eset: a szerb fővárosban az aznapi belgrádi melegfelvonulást ellenezve több száz fiatal támadt rá a rendőrökre, illetve tört-zúzott a város központjában.

A pénzmosással és kábítószer-csempészéssel vádolt Sarics összesen 20 millió dinár kártérítést követel a Press és a Pravda című lapoktól, valamint egy szerb parlamenti képviselőtől – közölte a montenegrói születésű, körözött férfi védelmét ellátó ügyvédi iroda a Beta szerb hírügynökséggel.

A Press azt írta a genovai rendzavarás másnapján, hogy Sarics áll a randalírozók mögött, mert szeretne zűrzavart kelteni egész Szerbiában. Hasonló vádakat fogalmazott meg a parlament védelmi bizottságának egyik tagja, akinek kijelentéseit a Pravda ismertette.

Sarics a múlt hónapban kártérítési pert indított Borisz Tadics szerb elnök és a szerb kormány három tagja ellen is, mert szerinte a politikusok számos olyan kijelentést tettek a nyilvánosság előtt, amelyben bűnösként beszéltek róla még azelőtt, hogy megkezdődött volna a büntetőpere, és megállapították volna a bűnösségét.

Az európai szövetség (UEFA) október 29-én dönthet az ügyben.

Legfrissebb hírek

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
4 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
20 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
47 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája