Labdarúgás: Ausztrália a héten benyújtja vb-pályázatait a FIFA-nak

MTI MTIMTI MTI
2010.05.10. 11:01
Címkék
Ausztrália pénteken nyújtja be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) a 2018-as és a 2022-es világbajnokság megrendezésére szóló pályázatait, amelyek teljes támogatást kaptak a kormánytól és az ország egyéb sportági szövetségeitől is.

A szigetország futballszövetsége hétfőn jelentette be, hogy a hét utolsó munkanapján juttatja el a pályázatokat a FIFA-nak, és a hétvégén sor kerül a még meg nem kötött megállapodások aláírására is, így mindkét kandidálás teljes lesz.

Decemberben még például az Ausztrál Rögbiszövetség is ellenezte a pályázatokat, mert a világbajnokság ideje alatt az összes nagy stadiont rendelkezésre kell bocsátania. Ez azt jelenti, hogy az ország tizenkét legnagyobb arénájában több mint tíz hétig nem lehet más sporteseményt megrendezni.

A szervezeteknek azonban vasárnap sikerült megegyezniük, és aláírták azt a megállapodást, amely szerint kötelesek biztosítani a létesítményeket a vb ideje alatt. Ezzel együtt több mint kilencven krikett-, rögbi- és baseballmérkőzést kell más időpontban megrendezni, vagy új helyszínt biztosítani ezeknek.

A 2018-as és a 2022-es torna megrendezéséért Ausztrália mellett Anglia, Oroszország, az Egyesült Államok, valamint a közösen pályázó Spanyolország és Portugália, illetve Belgium és Hollandia versenyez. Japán, Katar és a Koreai Köztársaság csak a 2022-es világbajnokságnak adna otthont.

A FIFA december 2-án dönt a helyszínekről.

Legfrissebb hírek

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
7 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintverseny

F1
8 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
15 perce

Váltómezben egymás ellen Kanada és Marokkó, tiszta kékben a franciák, hagyományos dresszében Paraguay – a mai mezek

Foci vb 2026
30 perce

Népsport: Di Stéfano, a Real Madrid első királya

Népsport
58 perce

WNBA: Juhász Dorka edzésbe állt Minnesotában

Kosárlabda
1 órája

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
1 órája

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik