Büntetés: három évre felfüggesztett börtön a rendbontó szurkolóknak

MTI MTIMTI MTI
2010.05.13. 20:42
Címkék
Kilencen nyolc-nyolc, míg ketten hat-hat hónap börtönbüntetést kaptak három évre felfüggesztve szlovák és cseh garázda szurkolók, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében randalíroztak, miközben épp egy focimeccsre tartottak.

„Az ítéletet tudomásul vették, az ítélet jogerős" – mondta Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője csütörtökön a távirati irodának, hozzátéve: a tizenegy futballszurkolót - tíz szlovák, egy cseh - gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Mivel az encsi bíróság épületében nem volt ekkora tanácsterem, ezért a művelődési házban folytatták le az eljárást.

Szabó József korábban a távirati irodának azt mondta: egyesével, tolmács segítségével hallgatták meg a vádlottakat. Tanúkat is idéztek, emiatt az estig elhúzódott az ítéletek meghozatala és kihirdetése.

A történet előzménye az volt, hogy kedden több mint száz külföldi állampolgárt állítottak elő a magyar rendőrök, miután egy kelet-szlovákiai futballmeccsre tartó szurkolói csapat a reggeli órákban Borsod-Abaúj-Zemplénben randalírozott, a 111 szurkoló közül tizenegyet vettek bűnügyi őrizetbe.

A Nagymihályon (Mihalovcén) tartandó szlovákiai futball kupadöntőre a Pozsonyból Magyarországon keresztül utazó futballhuligánok kedd reggel előbb az M30-as autópálya hejőkeresztúri pihenőjében, majd a forrói benzinkútnál randalíroztak. A rendőrség a futballhuligánok megfékezésére nagy erőket vont össze, ennek köszönhetően sikerült megakadályozniuk a komolyabb rendbontást.

Az intézkedések eredményeként az encsi rendőrkapitányságra 111 főt állítottak elő, az elszámoltatások eredménye szerint a nyomozók tíz szlovák és egy cseh állampolgárt gyanúsítottak meg csoportos garázdaság elkövetésével, akiknek a rendőrség egyúttal bűnügyi őrizetbe vételét rendelte el. A csoportosan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító garázdák mellett további két szlovák és egy ukrán állampolgárral szemben róttak ki az intézkedő rendőrök helyszíni bírságot.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
3 perce

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
7 perce

Sportrajongó mérnök épít hidat a kanadai magyarok között

Foci vb 2026
15 perce

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
30 perce

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
41 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
42 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
43 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik