Az angol élvonal a legerősebb, a magyar az 52.

Vágólapra másolva!
2010.01.05. 14:00
null
Az MU és a Chelsea versenyfutása dönthet az angol bajnoki címről (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol volt a legerősebb bajnokság 2009-ben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összesítése alapján.

 

A mértékadó IFFHS szerint 2009-ben az angol élvonal volt a világ legerősebb bajnoksága, a Premier League-et pedig a dobogón jócskán lemaradva követi a spanyol és a német bajnokság. A PL elsősége egyébként nem meglepetés, hiszen az utóbbi években mindig az élen végzett a rangsorban (eddig utoljára 2006-ban vezette más ország a listát, akkor az olasz elitliga „nyert” ebben a versenyben).

A sorrend érdekessége, hogy az olasz első osztály csupán az ötödik helyre került: a Serie A-t a Bundesliga mellett a brazil országos bajnokság is megelőzi.

A magyar Soproni Liga az előkelőnek éppen nem nevezhető 52. pozícióban található a listán, épphogy lemaradva az iráni s a lett pontvadászattól, és csak kevéssel előzi meg a közvetlenül mögötte álló zambiai bajnokságot.

Az 52. hely önmagában nem fényes, azonban annak fényében elismerésre méltó, hogy a két évvel ezelőtti listán még ennél is sokkal rosszabb helyen, a 73. helyen szerénykedett hazánk élvonala.

Érdekesség, hogy a lista legjobb 20 bajnokságának felében, szám szerint tízben szerepel legalább egy magyar légiós.

Az IFFHS-nél a hazai versenysorozatokban (bajnokság, kupa), illetve a nemzetközi kupaporondon elért eredményeket veszik figyelembe, ezek alapján állítják össze a rangsort.

A LEGERŐSEBB BAJNOKSÁGOK AZ IFFHS RANGSORA SZERINT
1. Anglia 1187.0 pont
2. Spanyolország 1077.0
3. Németország 1031.0
4. Brazília 941.0
5. Olaszország 920.0
6. Franciaország 899.0
7. Argentína 838.0
8. Hollandia 799.0
9. Ukrajna 746.5
10. Törökország 691.5
11. Románia 673.5
12. Portugália 656.5
13. Görögország 625.5
14. Belgium 621.0
15. Mexikó 610.0
16. Chile 579.0
      Paraguay 579.0
18. Csehország 545.0
19. Ausztria 544.5
20. Oroszország 525.0
…52. Magyarország 326.0

 

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
33 perce

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
1 órája

Tóth Anna ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz: negyeddöntős a Gergely, Szabó páros a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik