FIFA-gála: Bajnai Gordon Grafiténak adná a Puskás-díjat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.21. 14:56
Címkék
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint az egyik legfontosabb üzenete a Puskás Ferenc-díjnak, hogy Magyarország is képes világszínvonalú teljesítményre. A díjat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfőn 19.30 órakor kezdődő éves gáláján adják át először az év legszebb gólját szerző játékosnak.

A kormányfő, aki már szombaton megérkezett a rendezvénynek otthont adó svájci városba, ezt Joseph Blatter FIFA-elnökkel folytatott megbeszélése után jelentette ki.

„Nemcsak a magyar emberek, de Magyarország is képes lehet világszínvonalú teljesítményre hittel, szorgalommal, kitartással és jó értelemben vett vagánysággal. S nemcsak a futballban vagy a sportban, hanem az élet más területein is" – mondta Bajnai, aki úgy vélte, ez a legfontosabb üzenete a Puskás-díjnak, hiszen az Aranycsapat három éve elhunyt legendás futballistája ezekkel az erényekkel érte el, hogy róla egyedülálló módon díjat nevezett el a FIFA.

„Puskás mai napig példaként szolgál a fiataloknak" – tette hozzá Bajnai, aki kiemelte, hogy Puskást sportszerűsége és jelleme emelte ilyen magasra, az életét a futball és a sport szeretete töltötte ki, s talán ez ismét ráirányítja a fiatalok figyelmét a sport fontosságára.

A miniszterelnök beszámolt arról, hogy a FIFA-székházban Blatterrel folytatott beszélgetése során szóba került a 6+5-ös szabály, s ez ügyben a magyar kormány támogatásáról biztosította a svájci sportvezetőt.

„A nemzeti bajnokságok nemzeti jellege kiveszett, ez a szabály ezt változtatná meg. Túlszaladt a globalizáció, a terv bevezetésével kiegyenlítődhetne a futball világa, s ez a magyar labdarúgás hasznára is válna" – fogalmazott Bajnai, aki a bundabotrányról is szót ejtett, üdvözölve a magyar szövetség „gyors és kemény" fellépését.

Bajnai arra kérdésre, hogy a Puskás-díj tíz jelöltje közül melyik gól tetszik neki a legjobban, úgy válaszolt, hogy amelyiket Grafite szerezte a Wolfsburg színeiben a Bayern München ellen.

A miniszterelnök a Blatterrel folytatott 45 perces beszélgetés előtt egy mandzsettakészlettel és az évszázad mérkőzésének DVD-jével lepte meg a FIFA elnökét, továbbá muzeális értékkel bíró képeslapot is adott neki, amelyet az 50-es évekbeli, Puskás által fémjelzett Bp. Honvéd játékosai írtak alá. Blatter a 100 éves a FIFA könyvet adta át Bajnainak, míg gyermekeit – akiket a miniszterelnök saját költségén utaztatott Svájcba – egy-egy labdával ajándékozta meg.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik