Mexikó: Márquez szerint Eriksson nem volt jó szövetségi kapitánynak

MTI MTIMTI MTI
2009.10.07. 10:55
Címkék
Rafael Márquez, a mexikói labdarúgó-válogatott védője szerint hiba volt a svéd Sven-Göran Eriksson tavalyi szövetségi kapitányi kinevezése.

„Rossz döntés volt olyan szakvezetőt idehozni, aki valószínűleg nem sokat tudott az országról, a mexikói futballról, a játékosokról és az itteni környezetről – mondta Márquez. – A csapat tagjai is kétségbe vonták, hogy kijutunk-e a jövő évi dél-afrikai világbajnokságra, azonban amióta Javier Aguirre irányítja az együttest, minden megváltozott. Bízunk a munkájában, és igyekszünk mindent megvalósítani, amit kér tőlünk."

Eriksson – aki korábban angol szövetségi kapitány is volt – 2008 júliusában vette át a mexikói gárda vezetését Hugo Sáncheztől, azonban kilenc mérkőzésen mindössze négy győzelmet könyvelhetett el a csapattal, így idén áprilisban Aguirre követte őt a kispadon. Az 50 esztendős szakvezető irányításával Mexikó öt vb-selejtezőből négyet megnyert, és jó helyzetben várja az utolsó két találkozót Salvador, valamint Trinidad és Tobago ellen.

A közép-amerikaiak jelenleg 15 ponttal a második helyen állnak a csoportban, amelyet a 16 pontos Egyesült Államok vezet. A harmadik Honduras 13 ponttal, míg a negyedik Costa Rica 12-vel. A közép-amerikai zónából az első három helyezett jut ki automatikusan a vb-re, a negyedik pedig pótselejtezőre kényszerül a dél-amerikai zóna ötödik helyezettjével.

Legfrissebb hírek

Tenisz: spanyol házidöntőt rendeznek Sanghajban

Tenisz
4 perce

A szünetben háromgólos előnyben az FTC a Dortmunddal szemben – percről percre

Kézilabda
9 perce

Szoboszait le kellett cserélni az első félidőben a Brentford ellen

Angol labdarúgás
15 perce

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
20 perce

Simon Kristóf: Ha sikerül meglepni a Paksot, szoros meccs lesz

Kosárlabda
24 perce

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
25 perce

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
37 perce

Döntés a 89. percben, folytatta győzelmi sorozatát az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
44 perce