Magyarország képviseli Európát a négy között

Vágólapra másolva!
2009.10.10. 19:02
null
A 77. percben beálló Maicon két góljával fordított Brazília (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Egyiptomban zajló U20-as világbajnokság negyeddöntőjében Németország szerezte meg a vezetést Lewis Holtby találatával, ám Brazília a csereként beálló Maicon révén előbb egyenlített, majd a hosszabbításban a továbbjutást is kicsikarta. A másik negyeddöntőben Costa Rica szintén hosszabbítás után verte 2–1-re az Egyesült Arab Emírségeket.

 

Brazília–Németország

A németek kezdték jobban a találkozót, és az első nagy lehetőség is előttük adódott a 11. percben

Semih Aydilek futotta le elképesztő könnyedséggel Douglast, ám lövését Rafael hárítani tudta.


Alig egy perccel később már a másik kapu forgott veszélyben, ám Diogo beadását a berobbanó támadó elől szedte fel az utolsó pillanatban a Manchester United alkalmazásában álló Ron-Robert Zieler.

A 23. percben Alex Teixeira lépett ki a védők közül, ám lövését könnyűszerrel hárította Zieler, és bár a németeknek akadt még egy lehetőségük a félidő végén, Richard Sukuta-Pasu középre tartó lövéséből sem született találat, így gól nélküli állással vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején előbb Teixeira lövése zúgott el a kapu felett, majd Rafaelnek kellett nagy bravúrral hárítania.

Egy óra játék után Fabricio hatalmas hibájára majdnem ráfizetett Brazília, ám a nagyszerű indítással kilépő Sukuta-Pasu nem tudta ellőni a labdát Rafael mellett.

A 68. percben az éppen beálló Douglas Costa szitáló lövését hárította üggyel-bajjal Zieler, majd nem sokkal később Rafael ismét megnyerte Sukuta-Pasu ellen vívott csatáját.

A 73. percben aztán már Rafael sem tudta megóvni a brazil kaput, Aydilek bal oldali beadása után – védője szorításában – Lewis Holtby fejelte a labdát közvetlen közelről kapuba. 0–1.

A hajrához érkezve előbb ismét Teixeira veszélyeztetett, azonban 20 méterről, középről leadott jobb lábas lövése egy méterrel elkerülte a bal alsó sarkot, majd Mario Vrancic lövését öklözte mezőnybe Rafael, az ellentámadás végén pedig a 77. percben beálló Maicon lövése kötött ki az oldalhálóban.

A 88. percben – egy veszélyes német szabadrúgás után – kiegyenlített Brazília: Maicon a 16-oson belülre érve kissé jobbról hatalmas erővel a rövid alsó sarokba zúdította a labdát. 1–1.

A hátralévő időben a brazilok még számos helyzetet kialakítottak, újabb gól azonban a rendes játékidőben nem esett, így hosszabbítás következett.

Amelynek az elején hatalmas védelmi hibát követően megszerezte a vezetést Brazília: egy előreívelésnél Björn Koppling szaladt alá a labdának, amely így Maicon elé került, aki a kifutó Zieler felett a hálóba emelt. 2–1.

Több gól már nem esett, így Brazília jutott az elődöntőbe, Németország vereségével pedig eldőlt, hogy egyedül Magyarország képviseli Európát a legjobb négy között.

Costa Rica–Egyesült Arab Emírségek

A másik mai negyeddöntőben a magyarokkal korábban egy négyesben lévő Egyesült Arab Emírségek és a csoportjában Brazília és Csehország mögött a harmadik helyen végző, majd a házigazda Egyiptomot búcsúztató Costa Rica találkozott.

A vezetést az arabok szerezték meg a 33. percben, amikor Kalil viharzott el a jobb szélen, lapos beadása után a berobbanó Ahmed Ali hat méterről a kapuba vágta a labdát. 0–1.

Nem sokáig tartott az arab együttes öröme, négy perccel később egyenlítettek a közép-amerikaiak. Oviedo szépen adott be balról, a középen érkező Martínez pedig 7 méterről gyönyörűen fejelt a kapu jobb oldalába. 1–1.

A mérkőzésen az arabok birtokolták többet a labdát, de több gólt már nem sikerült szerezniük, és mivel a kontrákra építő Costa Rica sem talált be, következhetett a hosszabbítás.

A harminc perces ráadásban, a vége előtt két perccel egy csúnya becsúszás miatt kiállították Fawzit. Ekkor úgy tűnt, hogy ennek már nem lesz jelentősége, Urena azonban máshogy gondolta, és a 122. percben 16 méterről a kapuba bombázott egy kipattanót. 2–1.

Az utolsó pillanatban szerzett góllal tehát Costa Rica is bejutott az elődöntőbe, ahol október 13-án Brazíliával találkozik. A csoportmeccsek során már játszottak egymással, akkor a brazilok sima, 5–0-s győzelmet arattak.

A BRAZIL–NÉMET ÖSSZEFOGLALÓJA VIDEÓN

 

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM 
NEGYEDDÖNTŐ
Brazília–Németország 2–1 – hosszabbítás után (Maicon 88., 92., ill. Holtby 73.)
Costa Rica–Arab Emírségek 2–1 – hosszabbítás után (Martínez 37., Urena 122., ill. Ahmed Ali 33.)

 

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik