Dzsudzsák Balázs góljával nyert a PSV

2009.10.31. 22:01
null
Dzsudzsák győztes gólt<br />szerzett (fotó: Action Images - archív)
Címkék
Dzsudzsák Balázs volt a hős a PSV Vitesse elleni meccsén a holland labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 12. fordulójában, ugyanis ő szerezte a találkozó egyetlen gólját.

Fred Rutten Engelaart és Simonst is a kezdőcsapatban küldte pályára, Danko Lazovics ezúttal a kispadon kapott helyet. Természetesen a kezdésnél ott volt Dzsudzsák Balázs is.

A PSV az első félidőben mezőnyfölényben volt, de nem tudta nagy nyomás alá helyezni a vendég Vitesse-t. Az eindhoveniek egy Bakkal-lövést és egy Rodríguez-fejest tudtak felmutatni a főleg a védekezéssel törődő vendégek ellen.

A 63. percben pályára került Lazovics, és az ő beállása meghozta a fordulatot. A szerb játékos keresztlabdáját elnézte Velthuizen kapus, így a jól érkező magyar játékos megszerezte szezonbeli hatodik gólját.

A folytatásban is a PSV volt fölényben, ez elsősorban a szögletek számában mutatkozott meg. A szintén csereként beálló Toivonen, majd Jonatan előtt is volt lehetőség, de ekkor Velthuizen a helyén volt. A Vitesse nem tudott újítani, így vesztesen hagyta el a játékteret.






Bodor Boldizsár vesztes csapat tagja volt. A Roda hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Twentétől. A magyar futballista a 76. percben állt be Vincent Lachambre helyére.

 

Magabiztos győzelmet aratott a Heerenveen csapata, amely hazai pályán a hágaiak ellen szerzett három gólt.

 

EREDIVISIE
12. FORDULÓ
Heerenveen–Den Haag 3–0
PSV–Vitesse 1–0
Roda–Twente 1–2

 

Legfrissebb hírek

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
16 perce

„A jó időt idén is próbáljuk intézni” – 39 nap múlva kezdődik a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
17 perce

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
26 perce

„Hamburg szuper választásnak tűnik” – Vasziljevics Andrej több mint ígéret

Képes Sport
30 perce

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
50 perce

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
1 órája

Béres Gergely: Hamar helyre rakjuk a történteket

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik