Hercegfalvi bemutatkozott, majd kiállították

Vágólapra másolva!
2009.08.17. 07:27
null
Hercegfalvi Zoltán (jobbra) számára nem indult jól az amerikai kaland (fotó: M. Németh Péter – archív)
Címkék
Több mint egy évtized után újra játszott magyar futballista az amerikai labdarúgó-bajnokságban (Major League Soccer). Hercegfalvi Zoltánt a 63. percben cserélte be Vermes Péter, a Kansas City Wizards edzője, ám a korábbi Honvéd-játékost a végén kiállították a Chicago ellen.

Urbányi István 1997-ben a San José Clash színeiben első magyarként mutatkozhatott be az MLS-ben, ezt azonban hosszú ideig nem követte folytatás. Bár Czvitkovics Péter néhány évvel ezelőtt próbajátékon szerepelt Torontóban, nem kapott szerződést.

Hercegfalvi Zoltán számára viszont magyar idő szerint hétfő hajnalban eljött a bemutatkozás ideje. Vermes Péter, a Kansas City Wizards vezetőedzője ugyan a kispadra ültette a magyar támadót, később viszont bizalmat szavazott neki.

Nem indult jól a Wizards számára a Chicago elleni meccs, ugyanis a 13. percben a vendégek jutottak vezetéshez: Marco Pappa tette a labdát Chris Rolfe elé, a középpályás pedig nem hibázott, tíz méterről a hálóba lőtt.

Miután csapata képtelen volt gólt lőni, Vermes a 64. percben állította be Hercegfalvit. Az Adam Cristmant váltó magyar futballista a hetvenedik percben szép elfutással vétette észre magát, ám jó beadását a gólra érkező Roger Espinoza elől mentette Austin Washington.

Sajnos nem csak ez volt Hercegfalvi egyetlen emlékezetes megmozdulása, a 85. percben ugyanis a kiállítás sorsára jutott. Az amerikai források által csak Zoltanként említett futballista hátulról rúgta fel Mike Bannert, ezért Jorge González játékvezető azonnal kiállította.

Banner egyébként tudta folytatni a játékot, sőt a 89. percben ő döntötte el végleg a meccset: lapos lövéssel megszerezte első gólját az MLS-ben. A Kansas City kikapott, ezzel a Keleti főcsoportban a hatodik helyen áll, mindössze a tragikusan szereplő New York együttesét előzi meg. A Chicago a második pozíciót foglalja el.

MAJOR LEAGUE SOCCER
Kansas City Wizards–Chicago Fire 0–2 (Rolfe 13., Banner 89.)
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
39 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
2 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik