Franciaország: Zidane már nem bírja a nagypályás focit

2009.06.28. 12:46
Címkék
A korábbi világbajnok francia klasszis, Zinedine Zidane szombaton Montrealban szerepelt bemutató mérkőzésen, amely a „Zidane és barátai” elnevezésű turné második kanadai állomása volt.
Zidane-ék ezúttal olyan helyi fiatalokkal találkoztak, akik a város északi, szegényebb negyedeiben laknak.„Az üzenet, amelyet igyekeztem átadni nekik, az volt, hogy minden lehetséges, csak hinni kell az álmanikban” – mondta Zizou, aki maga is nehéz körülmények közül emelkedett ki. Az algériai származású Zidane Marseille egyik legszegényebb városrészében nevelkedett.Az immár 37 éves Zidane azt is bevallotta, hogy már nem bírja a nagypályás futballt.„Nagy örömmel játszom ezeken a bemutató meccseken, de úgy gondolom, már nem sokat vállalok nagy pályán, hiszen erős megterhelést jelent a szervezetemnek. Kispályán viszont a jövőben is szívesen megmutatom magam” – fogalmazott a korábbi aranylabdás.A kanadai turnéból még egy állomás van hátra, a nyugati parton fekvő Vancouverben is vendégeskednek Zidane-ék.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
5 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
5 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
6 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
6 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
7 órája