Románia: vádemelés a futballbírók korrupciós botrányában

MTI MTIMTI MTI
2009.06.26. 00:26
Címkék
Vádat emelt csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) több személy ellen a romániai futballbírók korrupciós botrányában, amely a román szövetség és a játékvezetők szakmai testületének magas beosztású vezetőit is érinti.
Az ügyészség közlése szerint a bíróság elé kell állnia többek között Florin Pruneának, a román válogatott egykori kapusának, aki a bukaresti labdarúgó-szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatói tisztséget tölti be jelenleg. Pruneát befolyással való üzérkedéssel vádolják. Az ügyészek vádat emeltek Gheorghe Constantin egykori nemzetközi bíró ellen is, aki a játékvezetők szakmai testületét irányította, de néhány héttel ezelőtt, a botrány kirobbanása után lemondott a tisztségéről. A játékvezetői testület alelnöki tisztségét betöltő Marcel Lica megfigyelő ellen is vádat emeltek az ügyészek, akit szintén megvesztegetés elfogadásával vádolnak. A korrupciós botrány másik főszereplője Cornel Penescu, a FC Arges román élvonalbeli együttes többségi tulajdonosa, aki az ügyészek szerint játékvezetőket fizetett le, hogy csapatát jogtalanul előnyben részesítsék bajnoki mérkőzéseken. Az ügyészek szerint az üzletember a bírói testület lemondott elnökét is lefizette, hogy megvesztegethető játékvezetőket delegáljon együttese mérkőzéseire. Az ügyészek szerint az üzletember hozzá közel álló néhány személlyel együtt, valamint a bírók egykori vezetőjével bűnszövetkezetet alapított, és a 2006–2009 közötti időszakban több korrupciós bűncselekményt követtek el. A bíróság előtt kell tisztáznia magát három ismert román bírónak is, akik közül például Sorin Corpodean nemzetközi kupamérkőzéseket is vezetett korábban.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
1 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
1 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
1 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
3 órája