Strandfoci: Svájc, Hollandia és Izrael az ellenfél a vb-selejtezőn

2009.05.16. 22:57
Címkék
A festői spanyol üdülőhely, Castellón de la Plana városházáján ünnepélyes keretek között készítették el a világbajnoki selejtező június 7. és 14. között megrendezésre kerülő európai selejtezőtornájának csoportbeosztását.
A mieink – akárcsak tavaly – most is összekerültek a rendkívül erős svájciakkal, akik egyértelműen a legesélyesebbek a továbbjutásra. Rajtuk kívül a 2008-as Európa Ligában óriási meglepetésre ezüstérmesként záró hollandok és az izraeliek lesznek Kovács Kálmán gárdájának ellenfelei. A pontos, órára lebontott menetrendet várhatóan a jövő héten teszik közé a szervezők.Idén a tavalyinál néggyel több, összesen 28 válogatott nevezett a kvalifikációra az öreg kontinensről. A résztvevőket hét négyes csoportba osztották, az első két helyezett mindegyikből bejut a legjobb 16 közé, akárcsak a két legjobb harmadik. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. Az elődöntőbe jutó csapatok már biztosan ott lesznek a novemberi, dubai vb-n, a negyeddöntők veszteseire pedig külön mini-playoff vár, hiszen a viadal ötödik helyén záró együttes is kvalifikálja magát a világbajnokságra.
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
13 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
25 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
39 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
44 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
48 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 órája