Lap-topok: szösszenetek a futballtörténelem legőrültebb lapjairól

Természetesen a bírónak beszólni, kézzel a labdába paskolni vagy félmeztelenül a nézők közé ugorva gólt ünnepelni akárki tud (mármint a labdarúgók közül), de mostani összeállításunkban felelevenítünk néhány olyan esetet, amelyre egészen biztosan nem gondolt annak idején Ken Aston, amikor a közlekedési lámpák mintájára feltalálta a sárga és piros lapos rendszert.

Sokat tudna a színes lapokról mesélni például Radoslav Kovác, a cseh válogatott és a West Ham United kőkemény védekező középpályása. Még a Szpartak Moszkva alkalmazottja volt, amikor a Lokomotiv Moszkvával vívott rangadó közepette egy félig meztelen, de egészen zavaros tudatállapotú rajongó futott be a gyepre, akit a cseh vitéz egy rövidke üldözéses jelenet után akasztott. A pályára berohanók alapvető emberi jogait védő játékvezető, név szerint Igor Zaharov szerint sárgát érően. Azt azért mindenképpen Kovác javára kell írnunk, hogy némi bosszankodás után odament bocsánatot kérni a nem is kicsit illuminált, „topless” behatolótól…



Kovác „hőstettét” a görög bajnokságban ismételte meg az Aszterasz Tripolisz argentin légiósa, Adrián Bastía, akinek azt is a rovására lehet írni, hogy a pályára rohanó „konzervatív” drukker formabontó módon nadrágot és pólót is viselt. Sportszerűtlen tette miatt a dél-amerikai meg is kapta jól megérdemelt piros lapját a derék játékvezetőtől, Evangelosz Kacidonisztól, aki azt sem tartotta méltánylandó enyhítő körülménynek, hogy Bastía milyen kiválóan játszott össze a biztonsági emberekkel.



Mások nem várnak arra, hogy a pályára tévedjen egy bohókás, főszerepre vágyó néző, hanem türelmetlenek lévén igen hamar felmutattatják maguknak a lapot. A legendás walesi bárdolatlannak, Vinnie Jonesnak három másodpercre volt szüksége, hogy összeszedjen egy sárga lapot, de még az ütemtelen belemenések nagymestere is csak „adogathatja a szerszámot” David Pratt (Chippenham Town) és Lee Todd (Cross Farm Celtic) keze alá. Előbbi ugyanis három másodperccel a kezdő sípszó után kapott pirosat egy durva belemenésért, míg utóbbi éppen a kezdést jelző sípszó hangerejére tett nyomdafestéket nem tűrő és azonnali kiállítást érő megjegyzést.

A labdarúgókat már a kezdetek óta foglalkoztatja az a kérdés, hogy miképp lehetne bosszút állni mindazon vélt vagy valós sérelmekért, amelyeket a játékvezetők (régen: bírók) miatt szenvedtek el. Most nem szeretnénk hosszasan felsorolni olyan eseteket, amikor a felbőszült futballisták tettleg vettek elégtételt szegény sípos embereken, vagy olyanokat, amikor a bíró dádázta meg vagy éppen lőtte le a tiszteletlen labdakergetőket, illetve a reklamáló edzőt. Meg lehet ezt oldani sokkal elegánsabban is. „A stílus maga az ember” – gondolhatta Paul Gascoigne, amikor egy 1995-ös skót bajnokin a játékvezető által elhagyott sárga lapocskát udvariasan visszavitte, de egyben viccesen fel is mutatta Dougie Smithnek. A fekete ruhás ember pedánsan köszönetet mondott, majd viszonossági alapon, ám minden humorérzéket nélkülözve ő is felmutatta a lapot a zseniális középpályásnak, immáron komolyan.



Verekedésért sokan kaptak már sárgát a sportág históriájában, de kevesen úgy, mint a Newcastle United két profija, Kieron Dyer és Lee Bowyer. A két forróvérű középpályás ugyanis egymást kezdte el gyepálni 2005 áprilisában az Aston Villával vívott bajnokin, és olyannyira belemelegedtek, hogy az ellenfél játékosának, Gareth Barrynek kellett szétválasztania őket. A játékvezető, Barry Knight ki is állította a két heves legényt, akik közül Bowyer Rejtő Jenő-i jobbcsapottja ellenére szemlátomást Dyer győzött. Nagy kérdés, hogy menedzserük, Graeme Souness utóbb miféle erkölcsi prédikációt tarthatott számukra, hiszen nemrégiben az NSO is őt választotta meg minden idők legkomiszabb labdarúgójának.



A „szarkáknál” nem ismeretlen az ilyesféle virtuskodás: később egy edzésen Andy Carroll és Charles N’Zogbia vívott ökölpárbajt. A tévesen hűvösnek elkönyvelt angolok és a szigetországban profiskodók egyébként sem tréfálnak az ilyesmivel, még játék közben sem: egy moszkvai Bajnokok Ligája-mérkőzésen David Batty és Graeme Le Saux kapott hajba egy bedobás elvégzése során, de feljegyez a történelem egy Steve McManaman vs. Bruce Grobbelaar (Liverpool), egy Stan Collymore vs. Trevor Benjamin (Leicester), egy Stuart McCall vs. Andy Myers (Bradford) és egy Nicklas Bendtner vs. Emmanuel Adebayor (Arsenal) bokszmérkőzést is. Ők megúszták lap nélkül, nem úgy, mint egy 1974-es FA-kupa-mérkőzésen az egymással ölre menő charltonos Mike Flanagan, Derek Hales duó. Németországban Jens Lehmann járt hasonlóképpen, miután alaposan kiosztotta és meglökte csapattársát, Marcio Amorosót.

Olyanra is akad precedens a labdarúgás színes históriájában, amikor az „Egységben az erő!” elv alapján csoportosan elkövetve, szándékegységben gyűjtötték a játékosok a pirosat: José Manuel Barro Escandón tizennyolc (!) ilyet osztott szét egy kedélyes tömegverekedés után a spanyol területi bajnokságban, a Recreativo Linense–Saladillo de Algeciras meccsen. Egyet pedig még a „helyzet fokozódása” előtt… Nála jóval egyoldalúbb volt az argentin Lucas di Bastiano, aki a Barracas Bolívar–General Lamadrid találkozón a teljes vendégcsapatot kiállította, cserejátékosostól, mivel az említett úriemberek hozzáláttak a hazai nézők módszeres megruházásának (mondhatni, tömegverést rendeztek). Di Bastiano egy uruguayi kollégája már nem volt ilyen részrehajló: 1990-ben az arany középút jegyében a Nacional–Penarol örökrangadón mind a két oldalról 11-11 futballistát kiállított egy tömegverekedés lezárásaként.

A fenti három mérkőzésnél némileg többen látták azt, amelyen Zinedine Zidane kapott pirosat, hiszen az a 2006-os világbajnokság döntőjében történt. A teljesen fölösleges pirosat, ahogyan azt mindenki tudja, azzal érdemelte ki a francia karmester, hogy mellbe fejelte a Zidane családról fals információkat terjesztő talján védőt, Marco Materazzit. Claudio Caniggia a 2002-es vb-n kispados létére is pirosat kapott, miután megsértette Ali Bujszaim játékvezetőt.

Nem vigasztalja őket, de ismerünk ennél is különösebb esetet e témakörből: egy angol FA-kupa-összecsapáson egy papagáj, név szerint Me-Tuu jutott a kiállítás sorsára (lapot nem kapott, de gazdájának haza kellett vinnie a jószágot), mert folyamatosan utánozta a játékvezető sípszavát és ezzel igencsak megzavarta a játékot. Nem is Angliában történt volna az eset, ha az ottani médiában nem készítettek volna egy videointerjút a sárga-zöld, tehát nyilvánvalóan Norwich-drukker papagájjal…



Ehhez képest a Liverpool-bekk Jamie Carragher esete valósággal unalmas, pedig ő sem egy átlagos bokán rúgásért mehetett a tervezettnél korábban zuhanyozni 2002-ben az Arsenal elleni kupameccsen. Történt, hogy a játékvezető kiállította az őt megrúgó Dennis Bergkampot, ezért mérgében egy „ágyús” szurkoló megdobta "Carrát" egy fémpénzzel. A védő felkapta a vizet és az aprót, s azon melegében visszahajította a "tantuszt". Alan Wiley sem tétovázott: kiállította a liverpooli bekket, aki később eltiltást kapott és még egy 40 ezer fontos büntetést is be kellett fizetnie. (2008 végén a Chelsea csatára, Didier Drogba megismételte Carragher tettét a Burnley elleni Ligakupa-mérkőzésen, jutalma egy hárommérkőzéses kényszerszünet lett.) Spanyolországban César Sánchez cselekedett hasonlóan, még zaragozai korában: egy pályára dobott műanyagdarabot hajított vissza egyből a szurkolók közé, amiért megkapta a második sárgáját.

Dean Windass sem egy szimpla belemenésért került be összeállításunkba: a veterán játékos még a Hull City alkalmazottjaként 2008 novemberében azért részesült sárga lapos figyelmeztetésben, mert cserejátékosként melegítve szándékosan, sportszerűtlenül zavarta Rory Delapet egy bedobás elvégzésében. Delap ugyanis Premiership-szerte híres hatalmas bedobásairól, ezért is találta ki Phil Brown menedzser, hogy Windass mutassa be minden idők legteátrálisabb és legattraktívabb bemelegítését, ügyes helyezkedéssel megakadályozva Delapet, hogy nekikészülődjön a partdobásoknak.



A portugál Jorge Andrade viszont éppen kedvességének köszönhette egy alkalommal a vesztét: 2004-ben a Porto–Deportivo BL-elődöntőn a mérkőzés vége felé barátságosan háton billentette Decót, válogatottbeli kollégáját, korábbi portói csapattársát, jó cimboráját. A luzitán futballviszonyokban erősen járatlan német spori, Markus Merk viszont félreértette a történteket, és azon nyomban felmutatta a piros lapot Andradénak. Deco hiába tette fel a kezét, szegény bekk pedig hiába csillogtatta meg angol tudását („He’s my friend!” – lásd a videó végén), Merk hajthatatlan maradt.



Sylvain Distin, a Manchester City egykori védője egy Chelsea elleni bajnokin az első félidő lefújása után az öltözőbe menet addig szekálta reklamálásával a játékvezetőt, Rob Stylest, amíg sárgát nem kapott. Azon a mérkőzésen már a másodikat…

Sokan gyűjtöttek be már sárga lapot azért, mert izgágán viselkedtek a sorfalban, a zairei hátvéd, Ilunga Mwepu azonban egyéni módon szerzett ilyen figyelmeztetést, hiszen a játékvezetői sípszó előtt vadul odarohant a labdához, és messze bikázta azt. Nem a gyárudvari nősök–nőtlenek mérkőzésen, hanem egy világbajnokságon, még 1974-ben.



Mindezen lap-őrültségek eltörpülnek szegény Paolo Diogóé mellett: a Servette portugál csatára ugyanis a Schaffhausen elleni találkozón előkészített egy gólt, majd felugrott a nézők előtti biztonsági rácsra. Nagyon nem volt jó ötlet: egyrészt kapott egy sárgát túlzott gólörömért, de ez csak a kisebbik baj volt, mert fennakadt a rácson a jegygyűrűje, gyűrűsujja két felső ujjpercével egyetemben… A testrészt le is kellett amputálni, ám a derék Diogo nagyon ügyesen kezelte a helyzetet, hiszen kijelentette, hogy az élet megy tovább. Csak éppen eggyel kevesebb ujjal…