Huszti: „A nemzetközi szereplésnek döntő szerepe volt az átigazolásomban”

Vágólapra másolva!
2009.02.04. 15:58
Alig érkezett meg Huszti Szabolcs a Zenithez, máris ízelítőt kapott az orosz télből: a magyar középpályás megfázással küszködve indult el a csapattal a törökországi edzőtáborba. Az együttes már megérkezett szállására, és a Stuttgart elleni UEFA-kupa-mérkőzésekre készül: Husztinak a Hannoverrel nagyon jól ment a svábok ellen, hiszen legutóbb két gólt lőtt a VfB-nek, és a Kicker akkor a mezőny legjobbjának választotta.
Huszti immár a Zenit mezében vonulhat edzőtáborba
Fotó: fc-zenit.ru
Huszti immár a Zenit mezében vonulhat edzőtáborba
Huszti immár a Zenit mezében vonulhat edzőtáborba
Fotó: fc-zenit.ru
Huszti immár a Zenit mezében vonulhat edzőtáborba

A nemzetközi szereplés döntött a kérők között: Huszti Szabolcs, a magyar válogatott és a Zenit balszélsője elismeri, elsősorban az európai kupaporond ígérete tette vonzóvá számára az oroszországi szerződést.

Küzdelem az edzésen: Advocaat is elmondta, a szélsőnek harcolni kell a helyéért
Fotó: fc-zenit.ru
Küzdelem az edzésen: Advocaat is elmondta, a szélsőnek harcolni kell a helyéért
„A Zenit kitűnő csapat, biztos háttérrel és nagyon erős játékoskerettel. A nemzetközi szereplésnek döntő szerepe volt az átigazolásomban: nagyon fontos volt, hogy a szentpéterváriak játszanak az európai kupában. A célom természetesen az, hogy a csapattal együtt BL-szereplésre jogosító helyen végezzek, mert szeretnék pályára lépni az elit gárdák ellen” – nyilatkozta Huszti az orosz Szport-Ekszpressznek, amely hosszú interjút közölt a magyar játékossal.

A szélsőnek szintén külön motivációt jelent, hogy az általa nagyon tisztelt Dick Advocaattal dolgozhat együtt – a holland szakember már hosszú ideje figyelte Huszti játékát, és erről a középpályás tudott is.

„Dick Advocaat kitűnő edző, ezt mutatja munkájának eredménye. A Zenit rövid passzos játékstílusa meglehetősen különbözik a Hannoverétől, de úgy érzem, fekszik nekem, és mindent megteszek, hogy minél jobban elsajátítsam a játékrendszert” – beszélt az „átállási nehézségekről” a labdarúgó, aki elárulta: volt csapata az utolsó pillanatig bízott abban, hogy meg tudja tartani.

„A Zenit volt az egyik opció, a Hamburg a másik, illetve megvárhattam volna a nyarat, hogy a Bosman-szabályt kihasználva távozzak, hiszen jóval több érdeklődő volt. A Hannover vezetősége is az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy hosszabbítok náluk” – mondta Huszti.

A szélsővel kapcsolatban gyakran felmerült a skót Celtic neve is. Huszti menedzsere, Filipovics Vladan szerint a játékos szívesen igazolt volna Glasgow-ba, de a zöld-fehéreknél csak a nyáron kerülhetett volna szóba a szerződtetése.

„Vártam a Celtic ajánlatát, tudtam, hogy érdeklődnek, és tárgyaltam is az ügyvezetővel, Peter Lawwell-lel. Kiderült, hogy a skótok csak előszerződést kötnének, és a nyáron igazolnának, míg a Zenit kész volt azonnal fizetni” – nyilatkozta a Daily Recordnak.

A ZENIT EDZŐTÁBOROZÓ KERETE

Kapusok: Kamil Contofalsky, Vjacseszlav Malafejev
Hátvédek: Ivica Krizanac, Nicolas Lombaerts, Alekszandr Anjukov, Radek Sírl, Tomás Hubocan
Középpályások: Roman Sirokov, Konsztantyin Zirjanov, Viktor Fajzulin, Igor Szemsov, Igor Gyenyiszov, Alekszej Ionov, Huszti Szabolcs, Anatolij Timoscsuk
Csatár: Pavel Pogrebnjak
  • Danny és Fatih Tekke Törökországban csatlakozik a kerethez, Kim Dong-Dzsin a dél-koreai válogatottal van. Ionov és Fajzulin kivételével minden labdarúgó szerepelt már hazája felnőtt nemzeti csapatában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik