Torghelle Sándor a PAOK-ba igazolt

Vágólapra másolva!
2006.08.18. 13:45
Címkék
Három éves szerződést kötött a görög első osztályban szereplő PAOK Szaloniki labdarúgócsapata Torghelle Sándorral az angol másodosztályban szereplő Crystal Palace támadójával – adta hírül a görög klub hivatalos honlapja.
Torghelle Sándor a görög bajnokságban folytatja
Torghelle Sándor a görög bajnokságban folytatja
Torghelle Sándor a görög bajnokságban folytatja
Torghelle Sándor a görög bajnokságban folytatja

Az elmúlt napokban már lehetett tudni, hogy Torghelle nem marad Király Gábor csapattársa a Crystal Palace-ban, ugyanis az új edző Peter Taylor - aki régebben megbízott edzőként irányította az angol válogatottat is – közölte vele, hogy ha talál magának másik csapatot akkor nyugodtan távozzon, ugyanis ő maximum a tartalékcsapatban számít a magyar csatárra.

A támadó a játékhiány ellenére azonban folyamatosan szerepelt a válogatottban, hiszen Lothar Matthäusnál, és a jelenlegi szövetségi kapitánynál, Bozsik Péternél is számítanak rá a nemzeti csapatban.

A magyar válogatott játékosnak nem lesz új a görög bajnokság, hiszen az előző szezonban a bajnoki tabella harmadik helyén záró Panathinaikoszban játszott kölcsönben. Azonban ott sem kapott túl sok játéklehetőséget, mert összevesztett az edzővel, az olasz Alberto Malesanival.

A támadó kispesten nevelkedett, majd szerepelt az MTK csapatában is, és a kék-fehérektől került ki az akkor még a Premiershipben szereplő Crystal Palece-hoz, és most a görög élvonal hatodik helyezettje a következő állomás.

Nem Torghelle lesz az egyetlen magyar, aki Görögországban légióskodik, hiszen Tőzsér Dániel az AEK Athén, Korsós György a Xanthi, Posza Zsolt pedig a Ergotelisz játékosa.
Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás góljai biztosították be a Kassa győzelmét

Légiósok
7 perce

Szuperliga: Vojvodina–Topolya

Minden más foci
11 perce

Kosárlabda: 10. lett az U16-os leányválogatott a romániai Eb-n

Utánpótlássport
27 perce

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
39 perce

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
39 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Trencsén

Minden más foci
41 perce

Vízilabda: győzelem a horvátok ellen az U18-as fiú Eb helyosztóján

Utánpótlássport
42 perce

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
44 perce
Ezek is érdekelhetik