Sparta Praha: Poborskyt kirúgták

Vágólapra másolva!
2005.09.22. 17:22
Címkék
A cseh élvonalbali labdarúgó-bajnokságban szereplő Sparta Praha csapatának első keretéből kitették a harminchárom éves, százhétszeres válogatott Karel Poborskyt (képünkön).
A meglepő döntésre azután került sor, hogy a játékos, miután két mérkőzésen is a kispadon kezdett és önként lemondott csapatkapitányi tisztéségéről, egy nyilatkozatában élesen bírálta a gárda szakvezetőjét, Jaroslav Hrebiket, mondván: nem ért egyet annak módszereivel.

Ezt a cseh klub tulajdonosa rossz néven vette a futballistától, az edző védelmére kelt és azonnal kitette az első keretből a magáról megfeledkezett Poborskyt.

A középpályás, aki jelenleg is tagja a cseh válogatottnak, a nemzeti együttes érdekeit figyelembe véve továbbiakban is Spartánál készülhet, de csak az első csapattól külön, egyénileg.


A cseh csapat hat forduló után jelenleg a hatodik helyen áll az élvonalbeli bajnokságban - tíz pont gyűjtöttek, gólarányuk 7-7 -, míg a BL-ben a nyitófordulóban hazai pályán 1-1-t játszottak az Ajax-szal.
Legfrissebb hírek

Reagált a kritikákra a DVTK elnöke: „A játékosainknak támogatásra van szükségük”

Labdarúgó NB I
1 perce

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
38 perce

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
54 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
1 órája

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
1 órája

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik