A döntő küszöbén az Oilers

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.05.25. 02:29
Címkék
Több mint hét éve képtelen nyerni az Anaheim Edmontonban, és ha ezt az átkot a következő, magyar idő szerint péntekre virradóra rendezendő mérkőzésen sem tudja megtörni, véget ér számára a szezon. A legutóbbi meccsen igen közel került a sikerhez, de az őrült harmadik harmadban nem tudta a maga javára fordítani a meccset, amely végül 5–4-es Oilers-diadalt hozott. Az első két periódusban csupán egy edmontoni gól esett, a kaliforniaiak viszont az első két meccshez hasonlóan nem tudtak kifogni Dwayne Roloson kapuson: a kapuvasról kifelé pattant a korong, amikor pedig a ketrec üresen tátongott, a vendégjátékosnak sikerült Rolosonba lőnie. A kapus csak akkor tört meg, amikor az Oilers a harmadik harmad elején 4–0-ra elhúzott.Ekkor villámgyorsan bekapott három gólt, de társai még időben észbe kaptak, és 5–3-ra alakították az állást. A nagy hajrát nyitó Mighty Ducks Teemu Selänne révén ismét feljött egy gólra, de már nem volt ideje az egyenlítésre. Ezzel pedig 3–0-ra elhúzott az Edmonton, amely 1990-es bajnoki címe óta először juthat a Stanley-kupa döntőjébe.NHL, RÁJÁTSZÁS, 28. JÁTÉKNAP
Főcsoportdöntő, 3. mérkőzés. Nyugat
Edmonton Oilers–Anaheim Mighty Ducks 5–4 (1–0, 0–0, 4–4).
Főcsoportdöntő, 3. mérkőzés. Nyugat
Edmonton Oilers–Anaheim Mighty Ducks 5–4 (1–0, 0–0, 4–4).
G: Petersen (13:47, R. Murray), Peca (42:19), Staios (43:35 – ee., Szamszonov, Pisani), Ch. Pronger (44:40 – ee., Spácek, Szamszonov), Pisani (54:14, Peca), ill. O’Donnell (47:15, McDonald, Marchant), Selänne (49:13, Penner, Visnyevszkij; 58:15, S. Niedermayer), Kunitz (51:15, Getzlaf, Lupul). K: Roloson 34 védés/38 lövés, ill. Brizgaljov 17/22
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0
Legfrissebb hírek

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
6 perce

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
21 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
38 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik