Nem enged az élvonalból

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.08.05. 23:46
Címkék

Továbbra sem tudni, mi lesz Böőr Zoltán sorsa. A középpályást az ETO vezetői kitették az első keretből, már csak az NB II-es együttes edzéseit látogathatja. A klub ugyanakkor nem engedi el ingyen, így az is elképzelhető, hogy még heteken át a második csapattal készül majd.

„Egész jól viselem a helyzetet – mondta Böőr Zoltán. – Sok minden megjelent már rólam, de csak kevés felelt meg a valóságnak. Volt egy kis sérülésem, de már felépülőben vagyok, ezért egyedül is edzenem kell. Hogy hol folytatom? Fogalmam sincs, de remélem, augusztus harmincegyedikéig kiderül. Annyi biztos, hogy az NB I-ben szeretnék futballozni.”

Ennél többet nem akart mondani a futballista, vagyis csak az öltözői pletykákra hagyatkozhatunk. Az egyik szerint a most még NB II-es, de az élvonalba vágyó Pécs szeretné megszerezni. A klub néhány nappal ezelőtt szerződtette az ETO védőjét, Stark Pétert.

„Felvetődött Böőr Zoltán szerződtetése, egyelőre azonban nem egyeztünk meg –– fogalmazott Bérczy Balázs, a PMFC ügyvezető igazgatója. – Sem a Győrrel, sem pedig a játékossal nem állapodtunk meg, de rajtunk semmi sem múlik. Mi nagyon szeretnénk, ha a középpályás nálunk folytatná pályafutását. Ha úgy dönt, hogy jön, szeretettel várjuk.”

Böőr Zoltánnal kapcsolatban azt is gyakran hallani, hogy szívesen látnák Újpesten, Sallói István, a lila-fehérek sportigazgatója azonban még nem tudott részletekkel szolgálni.

„Úgy tudom, a Győr elsősorban külföldre szeretné eladni a labdarúgót – reagált az újpesti klubvezető. – Vagyis ebben az esetben nekünk nem sok esélyünk van.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
15 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
18 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
40 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
43 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
44 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
48 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája