Lelkek tánca
Ebben az elátkozott világban olyan kevés elég a boldogsághoz – hogy mást ne mondjak, mindjárt itt van a foci.
Néhány, sikerrel megvívott mérkőzés kell csak ahhoz, hogy a magyar ember a mennyekben érezze magát, hogy utazzon (stoppal, vonattal) sok száz kilométert, sátort verjen a város határában, már hétfőn sorban álljon a szerdai meccsjegyért, és aztán, amikor eljön a nagy pillanat, önfeledten lesse kilencven-egynéhány percen át, merre gurul a labda.
Most eljött a pillanat Magyarországon, amikor a futball közügy lett, már-már eufóriát okozott, hiszen mi más magyarázná, hogy voltak, akik a nyugati határszélről kerekedtek fel, s boldogan lelkesedve bumliztak Debrecenig azért, hogy lássák, ahogyan a Loki továbbjut a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágón az észt Levadia Tallinn ellen.
Mert amikor táncol az ember lelke, akkor semmi sem hagyja nyugodni: a futballünnepnek részese kell legyen.
S milyen boldog állapot ez, kérem!
Lelkesítő, kibeszélni-, szeretnivaló, nemzeti – minden egyszerre, amire tényleg csak a futball, a jó és sikeres labdarúgás képes. Ilyenkor érint meg mindenkit az, hogy igenis képes együtt mozdulni, lélegezni, érezni az ország – csak gól kell hozzá, továbbjutást érő gólocska.
Persze nem szeretném túldimenzionálni azt, hogy a Loki most elütött a továbbjutástól egy észt csapatot, csupán emlegetni érdemes tettnek gondolom ezt a sikert. Sőt valójában nem is csak a DVSC-t kell nekünk szeretni, hanem a válogatottat vagy éppen az Európa-ligából már kieső Haladást is, örülni annak, hogy az idén nyáron végre eljött az a pillanat, amikor a nemzetközi porondra állított csapataink legyőzték a legyőzhető ellenfeleiket, s így (eddig) nem kellett vaduzozni, máltázni, izlandozni…
A lelkesedés fantasztikus, ugyanakkor némiképp szomorú belegondolni abba, milyen ritkák mifelénk az ilyesféle futballünnepnapok: 2000 őszén a Dunaferr, 2004-ben az FTC, 2005-ben a DVSC egy-egy nagy meccse miatt izgult a mostanihoz hasonlóan az egész ország.
Ritka vendég tehát mifelénk az öröm – ki is vagyunk éhezve a sikerre rendesen. De most szárnyalhat minden magyar lélek: van szeretni való csapat, válogatott, szurkolhatunk, izgulhatunk, reménykedhetünk.
