Álmodozás helyett véd

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

Köteles László nagy lehetőség előtt áll.

A diósgyőriek kapusa meghívást kapott a Románia ellen készülő magyar válogatott keretbe, ráadásul a hírek szerint hamarosan külföldre szerződik. A hetvennyolc élvonalbeli mérkőzést maga mögött hagyó játékos természetesen óvatos, ugyanis már előfordult egy-két esetben, hogy túlságosan is beleélte magát a lehetséges szerződésbe, aztán következett a keserű csalódás…

Amint arról beszámoltunk, vasárnap belga megfigyelők látogatnak Diósgyőrbe, hogy teszteljék, milyen formában van a DVTK labdarúgója, s a Racing Genk érdeklődése túlmutat a korábbi csapatokén.

„Annyit tudok, hogy van érdeklődő, és hogy a megfigyelők vasárnap valóban eljönnek Diósgyőrbe – mondta Köteles

László. – Ugyanakkor most nem kezdtem el böngészgetni az interneten, milyen mutatók jellemzik a Genk együttesét, ugyanis nem szeretnék beleesni abba a hibába, amibe már korábban. Ilyenkor az a legjobb, ha az ember kizárólag saját feladatára koncentrál, és nem éli bele magát abba, milyen fodulat következik az életében. Ugyanakkor igaz, hogy az érdeklődés most komolyabb, és a tárgyalások is jobban haladnak, mint a tavasszal.”

Ami biztos: a vasárnapi, Újpest elleni bajnoki mérkőzésen még Köteles László őrzi a diósgyőriek kapuját, ám aztán…

Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
23 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
51 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
56 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik