Vonzerő és lehetőség

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.08.04. 00:46
Címkék
Pénteken rajtol a Bundesliga 2., s ebből az alkalomból igyekszünk közelebb hozni olvasóinkhoz a német másodosztályt az ott szereplő magyar futballisták, az egyformán az Augsburgot erősítő Torghelle Sándor és Szabics Imre, a koblenzi Stieber Zoltán, valamint a magyar válogatott bő keretébe ismét meghívott Király Gábor (1860 München) segítségével.

Másodosztály, de egyáltalán nem másodrangú – röviden talán így jellemezhetjük legfrappánsabban a Bundesliga 2.-t, legalábbis az ott szereplő légiósaink beszámolói, tapasztalatai alapján. S nincs okunk kételkedni mondandójukban, hiszen ki ne hallott volna már az élet minden területén jelentkező német precizitásról, az ottani normarendszerről, a finoman szólva is megfelelő körülményekről, a sportbarátok labdarúgás iránti szerelméről? Meg persze a médiáról, elsősorban a televízióról, amely egyrészt kifogástalanul tálalja a mérkőzéseket – hol élőben, hol összefoglaló jelleggel, de leginkább mindkettővel –, s amely jelentősen befolyásolta, illetve befolyásolja a bajnokság eladhatóságát, versenyképességét. Hangsúlyozandó, a másodosztályét.

„Tapasztalatból mondom, hogy ha a német média annyit foglalkozna a másodosztállyal, mint az elsővel, sokak számára világossá válna a Bundesliga kettő valós ereje. Noha nekem ez lesz az első idényem itt lent, meggyőződésem, hogy a másodosztály első nyolc csapata játéktudásban alig marad el az élvonal utolsó nyolc helyezettjétől. Ha egyáltalán elmarad – véli a 33 esztendős Király Gábor, az első osztályból 2004-ben kieső, s azóta a második vonalban ragadó 1860 München kapusa, aki a Herthában lehúzott 198 Bundesliga 1.-es mérkőzéssel a háta mögött hiteles forrásnak tekinthető. – Minőségi munka zajlik a csapatoknál, amelyek minőségi futballt is játszanak, e tekintetben mindenképpen jobb az angol másodosztálynál. Utóbbiban gyilkos az iram, a saját szememmel láttam, hogyan feszülnek meg a labdarúgók már egy-egy párharc során is, nemhogy kilencven percen keresztül.”

A nyáron Münchenbe szerződő Király „osztálytársai”, az Augsburgot erősítő Tor­ghelle Sándor és Szabics Imre, valamint a koblenzi Stieber Zoltán egyetért a kapus által elmondottakkal, az augsburgi támadók még azt is kiemelték, hogy itt azért ki lehet tűnni a mezőnyből, így a kellően motivált magyar futballistáknak jó ajánlat esetén érdemes kipróbálniuk magukat a német másodosztályban.

„A németek szeretnek bennünket, magyarokat – érvelt a Bundesliga 2. mellett a tíz éve légióskodó Szabics Imre, aki 2003 júliusa óta megjárta a német első (VfB Stuttgart, 1. FC Köln, Mainz) és másodosztályt (Augsburg) is. – A csapatunknál meg mindenkit szeretnek, akin látják az igyekezetet, már csak ezért sem engedhetjük meg magunknak a lazsálást, az elkényelmesedést, mert így mindkét fél becsapottnak érezné magát. Klubunk törekvéseire jellemző, hogy új stadionunkat harmincegyezresre építették át, amely feljutás esetén azonnal bővíthető. Az anyagiak terén a Bundesliga kettő nem tartozik a szűk európai elitbe, csak éppen mindennek megvan a helye.”

Az eddigi féléves koblenzi munkássága során 17 bajnokin öt gólt és három gólpasszt jegyző Stieber Zoltán számára a szakmai fejlődés lehetősége, valamint az optimális versenyhelyzet is vonzóvá teszi a Bundesliga 2.-t, amely Tor­ghelle Sándor meglátása szerint voltaképpen aranybányának is tekinthető, mert hétről hétre kitűnő labdarúgók lépnek pályára. A két augsburgi bajnoki évadjában 54 mérkőzésen 15 gólt szerző, továbbá tíz gólpasszt is adó csatár amondó, a technikásabb futballistákra hamar felfigyelnek az élvonalbeli szakemberek, a külföldről érkező megfigyelők – vagy éppen a szövetségi kapitány.

Mert ne feledjük, Torghelle az Augsburg játékosaként lett ismét válogatott, sőt kihagyhatatlan ember a támadósorból.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
20 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
23 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
46 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik