Vizes vb: Cseh Lászlót bosszantja, hogy az ezüst sem lett meg

2009.08.02. 19:31
Címkék
A NEMZETI SPORT jelenti RómábólMint arról már beszámoltunk, a római vizes világbajnokság 400 méteres vegyes úszásának döntőjében Cseh László bronzérmet szerzett, míg Kis Gergő egyéni rekorddal az ötödik helyen zárt. Cseh elmondása szerint a négy hónap felkészülés kevés volt, és bántja, hogy nem lett meg az ezüst, miközben Kis elégedett az időeredményével.

NYILATKOZATOK

Cseh László
„A taktika az volt, hogy Lochte-ra tapadjak, Thiago Pereirával nem foglalkoztam. Nem esett jól az úszás, a végére el is fáradtam, és nem bírtam már jobban menni. Négy hónap alatt nem lehet felkészülni egy 400 méteres vegyes döntőre…”
„Bosszant, hogy csak hat századdal maradtam el Tyler Clary mögött, hiszen egy ezüst mégis szebben csillog, mint a bronz.”

Kis Gergő
„Csalódott nem lehetek, mert megjavítottam az egyéni legjobbamat. Talán ha a másik oldalon úszok, jobban tudtam volna menni a mezőnnyel, így saját magamnak kellett a tempót diktálnom.”
„A pillangó nem sikerült rosszul, a háton viszont elaludtam, így onnan kellett felkapaszkodnom. Igazság szerint a negyedik hely volt a célom, de még egyszer mondom, az időeredményem miatt így sem lehetek csalódott.”

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
13 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
16 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
38 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
41 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
42 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
42 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
59 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik