Csak az átállás nehéz

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.08.02. 23:25
Címkék

Magyar idő szerint várhatóan hétfőn késő este vagy kedd hajnalban ismét pályára lép Szávay Ágnes – három héttel ezelőtti budapesti tornagyőzelme óta először. A soltvadkerti klasszisra, aki jelenleg a világranglista 32. helyén áll, az orosz Jelena Vesznyina (34.) vár a 700 ezer dolláros Los Angeles-i kemény pályás WTA-viadal első körében, akit májusban a Roland Garroson – igaz, salakon – igencsak elvert: akkor 6:2, 6:0 lett a vége.

„Vesznyina akkor nem volt jó formában, de kemény pályán jóval veszélyesebb, azaz nem lesz könnyű meccs – vélekedett Ági, aki edzőjével, Karl-Heinz Wetterrel szerdán utazott el az Egyesült Államokba. – A kilencórás átállás okoz problémát, ezt leszámítva azonban minden rendben van. Két hétig Ausztriában készültem új edzőmmel, sokat úsztam, erősítettem és teniszeztem, és úgy érzem, jó erőben vagyok, ráadásul az elutazás előtt kaptam két szabadnapot is, úgyhogy nem is vagyok fáradt. Szerencsére nincs nagy meleg Los Angelesben, és itt is jókat tudunk edzeni” – árulta el Szávay, akire a második fordulóban, a legjobb 32 között a kínai Cseng Csie (22.), a nyolcaddöntőben pedig a világelső Dinara Szafina várhat.

A viadal másik magyar indulója, Czink Melinda (56.) legfeljebb egy hangyányival kapott jobb sorsolást: rá az idén rengeteget fejlődő orosz Jekatyerina Makarova (40.) vár, akivel május elején Estorilban nem akármilyen meccset vívott, és végül 5:7, 7:5, 7:5-re kapott ki.

Filipovski Aleksandra (565.) még nem tart ott, ahol Czink és Szávay, de a tizennyolcadik életévét csak decemberben betöltő szegedi lány újabb lépést tett afelé, hogy ő is élvonalbeli teniszezővé váljon: a tízezer dolláros palicsi future-verseny döntőjében két szettben legyőzte a korábban a legjobb 400 közelében is járó horvát Ani Mijacikát, és megszerezte pályafutása első nemzetközi tornagyőzelmét, így a legjobb 500 közelébe kerül majd a ranglistán.

Legfrissebb hírek

A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

Csupasport
6 perce

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
7 perce

Gyorskorcsolya-vk: Kim Min Szok 18. lett 1500 méteren

Téli sportok
20 perce

Női kézi-vb: Dánia és Norvégia is negyeddöntős

Kézilabda
40 perce

ICEHL: harmadszor is megverte a Fradi a Pustertalt

Jégkorong
43 perce

Egy aranycsatánk biztosan lesz a teqball-vb-n

Minden más foci
1 órája

Késely Ajna épphogy lemaradt a dobogóról, negyedik lett a rövid pályás úszó Eb-n

Úszás
1 órája

Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert egy pont

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik