Az egyeshez méltón

T. A.T. A.
2009.08.01. 02:08
Címkék

Herczig Norbert nem tréfál, ha autóversenyzésről van szó – legyen az prológ vagy valódi gyorsasági szakasz, mindig a legjobb időeredményre hajt, amelyet pénteken sikerült is megszereznie. Noha a plaza parkolójában megtartott szlalom eredménye nem számít a végén, presztízsszempontból lényeges, ki nyer, így mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot.

Herczignek az idén először nyílt lehetősége arra, hogy az egyes rajtszámot felragassza a Subarujára, s ez mintha szerencsét is hozna neki – nem kell rá jobb példa, mint hogy vezeti a bajnokságot.

Mögötte a többi WRC-pilóta sorakozott hosszú, tömött sorokban: kezdve Turi Tamással (3 tizedmásodperc hátránnyal) és folytatva Turán Frigyessel (8 tized). Az N-csoportosok közül (ez immár szinte természetes) Aschenbrenner György volt a leggyorsabb, míg a Szuper 1600as osztályban Bútor Róbert, aki egy Citroën C2-essel tért vissza nagy sikerei kategóriájába.

A mezőny egyik meglepetése, hogy Gyarmati Arielt ezúttal egy Subaru Impreza WRC volánja mögött láthatjuk – a fiatal pilóta elsődleges célja, hogy teljesítse a komplett versenytávot, ami a tavalyi miskolci viadal óta nem sikerült neki különböző műszaki gondok miatt. Amúgy bemutatkozását a topkategóriában kiváltságként éli meg: azt mondja, olyan, mintha egy Boeing 737es fedélzetén a légiutas-kísérő egyszer csak megkérdezné az utasokat, vezetett-e már valaki ilyen gépet, mert le kellene tenni a földre. Reméli, neki sikerül a földön tartania a magáét…

Az Allianz Mecsek-rali igazi küzdelmei szombaton 9 gyorsasági szakasszal kezdődnek el.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
4 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
7 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
14 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
16 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
30 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
38 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
48 perce

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
54 perce
Ezek is érdekelhetik