Keresik a dobálózó huligánokat

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.29. 01:36
Címkék

Súlyos büntetésre számíthat az Újpest, mégpedig a román Steaua elleni Európa-liga-visszavágón történt dobálózás miatt. A múlt csütörtöki mérkőzésen a lila-fehér szurkolók egy része pirotechnikai eszközökkel „szórta meg” a vendégszektort. Mivel az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi testülete már az első meccsen tapasztalt szurkolói rendbontás miatt is elmarasztalta a klubot – a kordon megbontása miatt 5000 eurót, vagyis 1.3 millió forintot kell fizetnie – szigorú büntetésre számíthatnak a Megyeri úton.

Az Újpest vezetői tizenhét képből álló galériát helyeztek el a klub hivatalos honlapján, s kérik a szurkolókat, segítsenek az elkövetők azonosításában, akik miatt súlyos milliókat kell majd fizetni. Emellett az Újpest csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon.

„Az Újpest FC vezetősége nem tűri tovább, hogy a lelátón helyet foglalók kis létszámú csoportja – a Honvéd, a Fehérvár és a Diósgyőr elleni bajnoki találkozókat is tekintve immár sorozatosan – több tízmillió forintos, ám erkölcsileg felbecsülhetetlen mértékű kárt okozzon a klubnak, a csapatnak és annak a több ezer szurkolónak, aki jelenlétével óriási támogatást biztosít a játékosoknak, ezzel is öregbítve az Újpest hírnevét” – áll a klub közleményében.

Az Újpestnek a szurkolói rendbontások miatt – a Fehérvár elleni záró meccsen futottak be a fanatikusok a pályára, s ha nem lépnek közbe a rendezők, valamint a rendőrök, akkor nagyobb baj lehetett volna – a bajnokság első három hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell rendeznie. Az ügy érdekessége, hogy első fokon csak két találkozóra szólt a büntetés, ám a fellebbezés után emelkedett eggyel a tétel, emiatt a klub a Sport Állandó Választott Bíróságához fordul. Az MLSZ illetékesei azért szigorították a klub elleni szankciót, mert életbe léptettek egy felfüggesztett büntetést, ám ezt az Újpest szerint nem tehették volna meg. A bajnokság vége után előbb a Diósgyőr elleni balhé miatt kapott felfüggesztett stadionbezárást – vagyis amikor a döntés született, már mindenki tudta, mi történt az utolsó fordulóban – majd ezt követően kaptameg a kétmeccses büntetést, amiből végül három lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik