A fegyvermester is profin tette a dolgát

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.07.26. 02:28
Címkék
Hároméves világcsúcsot döntött meg Sidi Péter az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon 300 méteren nagyöbű szabadpuska összetettben, és ezzel meg is nyerte a versenyt. A komáromi lövő az 50 méteres kisöbű sportpuska összetett száma után második aranyérmét szerezte meg: felnőttcsapatunk Eb-mérlege ezzel két arany és két bronz.

Ahogy a mondás szerint min den híres férfi mögött egy erős nő áll, úgy áll minden sikeres lövő mögött egy jó fegyvermester. Másként aligha fordulhatott volna elő, hogy Sidi Péter azzal a puskával nyerje meg a 300 méteres nagyöbű szabadpuska összetettet, amely hétfőn még ugyanezen táv fekvő versenyének selejtezőjében mondta fel a szolgálatot.

„Kotroczó László nagyon érti a dolgát, ő hazánk legjobbja a szakmában – mondta Sidi. – Neki is köszönhetem, hogy amilyen balszerencsésen kezdődtek számomra a háromszáz méteres táv küzdelmei, olyan jól sikerült a vége.”

Emlékezhetünk, min ment keresztül Sidi a héten: először a 300 méteres fekvő versenyben ment tönkre a fegyvere, amiért az Eb kellős közepén haza kellett jönnie, majd nagyöbű standard puska összetettből zárták ki, mert fegyverének sütése a minimálisan megengedett 1500 grammnál kevesebb, 1490 gramm volt.

Sidi mindezt a legkisebb szemrebbenés nélkül fogadta, mintha teljesen megszokott dolog lenne, hogy az embernek néha tönkremegy a fegyvere világversenyen vagy kizárják egy számból. Neki volt igaza. Ha az események kihozták volna a sodrából, biztosan nem győz utolsó számában, főleg nem ilyen remek világcsúccsal.

„Három körrel javítottam meg a norvég Espen Berg-Knutsen kétezer-hatos rekordját, így valószínűleg sokáig ez lesz a világcsúcs, s talán újra én dönthetem meg” – mondta Sidi, akinek érdekes módon az Eb-n nem sikerültek túl jól a 60 lövéses fekvő számok (50 méteren 20. lett), viszont mindkét összetett (3x40 lövés) aranyát úgy nyerte meg, hogy fekvő testhelyzetben tetemes előnyre tett szert, amit térdelő, illetve álló helyzetben már csak meg kellett tartania. Úgy látszik, ekkora különbség van 40 és 60 lövés között.

S hogy hogyan tovább?

„Sajnos a családi nyaralásról lemaradtam, mert már mindenki külföldön van, de ha hazajönnek, biztosan lesz ünnepi vacsora – mondta Sidi, akit korábbi, lapunknak adott nyilatkozatára is emlékeztettünk, amelyben arról beszélt, hogy akár hat olimpia is „benne lehet” még. – Az utóbbi négy évben rengeteg tapasztalatot szereztem, ami kellett ahhoz, hogy most a két összetett számban nyerjek. Kezdek beérni, így remélem, négy vagy akár hat olimpián is éremesélyesként indulhatok el.”

Sidi két aranyérme mellett Gerebics Roland dupla trapban és Tasi Tamás futócél vegyesben szerzett bronzérme egészíti ki a magyar csapat Eb-termését.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
4 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
4 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
5 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
5 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik