Mika Häkkinen szondáztatott

T. A.T. A.
2009.07.24. 01:16
Címkék

Meglepődhetett, akinek szondába kellett fújnia csütörtök délelőtt a Váci úton, s nemcsak a hatalmas médiaérdeklődés miatt (fotósok hada állt az úttesten), hanem mert aki a szondát tartotta, nem volt más, mint a korábbi kétszeres Formula–1-es világbajnok Mika Häkkinen. A finn kiválóság nemcsak a versenypályán volt hatékony, hanem azon kívül is: már évek óta a Johnnie Walker „Soha ne igyál, ha vezetsz!”kampány nagykövete. Ennek folyományaként az idén versenyre kel Lewis Hamiltonnal – ha már a pályán nem adódott erre lehetősége –, kettejük közül az nyer, aki több embert toboroz az ittas vezetés elleni mozgalomhoz a www. jointhepact.com weboldalon. Häkkinen a magyar futamot nem a helyszínen kíséri figyelemmel (már csütörtökön elutazott), de a végeredményre azért tippelt: „Minden eddiginél nehezebb megmondani, hogy ki nyeri a futamot, de én a korábbi csapatom, a McLaren pilótáira tippelek. Bár Hamilton és Kovalainen is nehéz időszakon van túl, szerintem egyikük megnyerheti a futamot.” Néhány év múlva pedig talán újra a Häkkinen név szerepel majd az időtáblázat élén: a pilóta fia nemrég rajthoz állt egy gokartversenyen. „Egyelőre ez csupán hobbi, s hogy komolyan foglalkozik-e vele később, nem tudni, hiszen csak nyolcéves” – vélekedett a finn.

Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
23 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik