Iskolás hősök diadala

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.07.24. 23:57
Címkék

Magaslati körülmények alakultak ki az ob váltóversenyén: a lövősátor hipoxiás sátorrá változott, odabent az oxigénszint a közép-európai minimumra esett vissza. „Meg lehet itt dögleni” – ez volt az egybehangzó szakvélemény.

A nap egyik hőse, a KSI befejező embere, a tizenhat éves Medveczky Bálint lett, aki az egyéni versenyben a rosszullétig küzdött a befutónál a tizenegyedik helyért. Pénteken viszont Dorozsmai Viktort és Szendrei Dánielt követve az első helyre hozta be a KSI váltóját, tartva az előnyt a két válogatottal, Németh Róberttel és Tibolya Péterrel, illetve Prill Péterrel kiálló Újpesttel szemben. „A lovagláson múlt” – vélte a KSI vezetőedzője, Takács Péter, de a záró szám is fontos volt: tanítványai 58 másodperces előnyükből 41-et megőriztek az UTE-val szemben. Az Alba Volán közben lecsúszott a másodikról a harmadik helyre.

A nőknél az ezüstös pozícióból aranyra váltott a Volán, három és fél perccel korábban ért be egyetlen riválisánál, a Honvédnál.

Magyar bajnoknak lenni, főleg egyéniben, ebben a sportágban ma is rang, ezért is fontos, hogy a jövőben újra megadják a módját a rendezésnek. Ahogy nem pénzkérdés, hogy vasárnap az ünnepi asztalhoz ingben vagy atlétatrikóban ülünk le, úgy az öttusa hazai ünnepe is ünnepélyességet érdemel. A lovaglás alatt az érdeklődők néhány fa árnyékába menekülve, a porban ácsorogva figyelhették a viadalt. A kombinált számnál a Puskás-stadion mögött eltűnve kellett egy-egy objektumot megkerülniük a versenyzőknek; a női egyéni záró száma alatt a futók között lazán végigbiciklizett valaki, minthogy nem volt kijelölve a pálya. A befutónál szeméttel tarkított gazban hajráztak a sportolók, itt tartották meg az eredményhirdetést is, egy kicsit sem ünnepélyesen.

Adnia kell magára a magyar öttusának, ha azt akarja, hogy megvegyék. De a múltjának, a hagyományainak, önmagának is tartozik ezzel.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
32 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
33 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
35 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája