Diósgyőrben most a hit is sokat számít

V. G.V. G.
2009.07.24. 23:57
Címkék

Egy hét alatt nagyot fordult a világ Diósgyőrben; a nyáron még poklok poklát megjáró csapatnak a Baranyi Sándor, Dlusztus Imre tandem – pontosabban: a Szeviép Zrt. – távozásával új tulajdonosa lett, és rövidre szabott felkészülés után máris a bajnoki címvédő DVSC-TEVA ellen bizonyíthatja, hogy van élet a halál után is. A feltámadás a miskolci önkormányzat égisze alá tartozó Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft.-nek köszönhető, amely Nagy Béla ügyvezető közreműködésével dobott mentőövet a tartozásokban fuldokló együttesnek. A hosszú napok, hetek huzavonája hepienddel zárult, először a klub kasszájában, majd a kispadon is rend lett: amíg az elmaradt járandóság a bankszámlákon, addig Aczél Zoltán a csapat élén jelent meg. Előbbi és utóbbi is javított az öltözői hangulaton, annyira, hogy szerdán a DVTK 7–0-ra legázolta soros Ligakupa-ellenfelét, a Vasas „fakót”.

„A fiúk kiéheztek a sikerre, talán a harapós kedvük sokáig tart majd – reménykedett Aczél Zoltán, a piros-fehérek vezetőedzője. – Nem tagadom, jól sikerült a főpróba. Az első félidővel kimondottan elégedett voltam, a másodikkal viszont már annál kevésbé…”

Erwin Koeman segítőjének alig tizenegy napja volt arra, hogy a nyári „túlélőtúrára” felkészítse csapatát. A semminél ez is több.

„A vezetők hite megerősített abban, hogy vállalnom kell kihívást – érvelt a szakember. – Ha úgy gondolták, megéri tűzoltómunkába fogniuk, akkor én is hiszek benne, hogy érdemes megfeszülni a klubért. Igaz, a felkészülés jelentős részét Benczés Miklós irányította. Ha jól tudom, korábban lehetett volna vezetőedző Diósgyőrben, ám nem kívánt előrelépni a ranglétrán. Barátsággal fogadott, azzal kezdte, hogy tájékoztatott az eddig elvégzett munkáról. Nagyjából sejtem, milyen összeállításban lép ellenünk pályára a nemzetközi kupában talpon maradó Debrecen. A címvédő játékosállománya adott, nem számítunk nagy meglepetésre.”

Ezzel szemben a diósgyőriek kerete még szerezhet meglepetéseket.

Ami biztos, a siófokiak – közelebbről Nemes Ferenc tulajdonos – segítségével Horváth Gábor már csatlakozott a DVTK-hoz, és bár korábban szóba került az újpesti Remili Mohamed elcsábítása, úgy tudjuk: a középpályás mégis marad a Megyeri úton.

„A kisebbik gondunk megoldódni látszik – fűzte a hátvéd, Horváth Gábor érkezéséhez Aczél Zoltán. – Köszönet a miskolci vezetők hozzáállásáért, amiért mindent megtettek, hogy megszerezzék a játékost, akit kértem. Remélem, a szintén siófoki Nagy Lajos is úgy dönt, hogy csatlakozik hozzánk – viszont csatárposztra még mindig keresünk egy labdarúgót.”

Legfrissebb hírek

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
4 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
6 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
23 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
29 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
30 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
1 órája

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik