A nap is neki sütött

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.07.23. 01:35
Címkék
Megint a negyedik helyről kezdett futni Gyenesei Leila, mint 2007-ben, megint július 22-én tartották a női versenyt, és újfent ő lett a bajnok. Tikkasztó hőségben, amit szeret.

Egy ötvenszázalékosra sikerült vívás után Gyenesei Leila ugyan fölényesen megnyerte szokása szerint az úszást, és hibátlanul lovagolt, de mégis huszonöt másodperces hátrányban kezdte a mindennél fontosabb kombinált versenyszámot Vörös Zsuzsanna mögött. A tavalyi bajnok Vörös vívásban az asszói közül 18-at megnyert és csak 8-at veszített el. (Bárcsak ennyien indultak volna az ob-n! Ehelyett mindenkivel két tusra ment a küzdelem.) Alba Volán-os klubtársa előtt elég nagy fórt harcolt ki, amelyből még akkor is maradt bőven, amikor Gyenesei Leilához képest hét másodperccel gyengébb idővel csapott a célba a medencében. A kegyetlen kora délutáni forróság és a néha feltámadó szél – amely a lovaspálya környékének talaját futóhomokká változtatta – a jó magyar lovakat és a versenyzőket sem zavarta. Vörös Zsuzsanna is hibátlanul ugratott át az akadályokon. Közé és a kaposváriakat is képviselő Gyenesei Leila közé – főként a jó párbajtőr-statisztikával – két öttusázó is be tudott ékelődni, a honvédos Filótás Edina és a KSI-s Pataki Viktória. Ők viszont a kombinált versenyszámban még nem tartanak ott ahol Gyenesei (aki pedig nem tart még ott a számban, ahol a nemzetközi élmezőny), a verseny így, mint várni lehetett, hamar Vörös–Gyenesei párharccá alakult.

„Amikor láttam, hogy a negyedik helyről rajtolok, ez megnyugtatott – mondta a Puskásstadion melletti célba érkezés után Gyenesei Leila. – 2007-ben is innen lettem bajnok, akkor is július huszonkettedikén tartották a versenyt. A huszonkettő a kedvenc számom, április huszonkettedikén születtem.” Ennyi egybeesés után a számmisztika megrögzött hívei biztosan megerősödnek az elméletükben, hiszen Gyenesei Leila lett 2009-ben a női magyar bajnok. Pedig minden szerencseszáma ellenére, inkább a második helyben bízott a lovaglás után. Már az első sorozatnál faragott hét szekundumot hátrányából, mivel az athéni olimpiai bajnok hibázott egyszer. A futásnál tovább apasztotta a különbséget, és amikor visszatértek a sátorba, már közvetlenül Vörös Zsuzsanna mögött haladt. Ekkor már csak ketten voltak versenyben az aranyért, és bár mindkettőjük pisztolyából összevissza röpködtek a golyók, elnyúló tűzharc után Gyenesei Leila hét másodperccel megint jobb volt. Elsőként mehetett ki a szabadba, és úgyis jött vissza, de most már félperces előnnyel. És ha eleinte mellé is célzott a harmadik sorozatban, amikor az ötödik találata is megvolt, ellenfele még csak háromnál tartott. Az is kiderült a célban: van aki szereti a kánikulát, mint a bajnok elmondta, őt sokkal kevésbé viseli meg, mint másokat. Jó neki.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
22 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
35 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
56 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik