Eljött Halmosi ideje

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

Mint röviden beszámoltunk róla, Halmosi Péter vasárnap lejátszotta nyári első felkészülési mérkőzését a Hull Cityben. Az egy nappal korábbi edzőmeccset még kihagyni kényszerült egy edzésen kapott csúnya rúgás miatt, ám szerencséjére a szalagok nem sérültek meg, így a Winterton Rangers ellen egy félidőt a pályán tölthetett.

„Volt egy lövésem, amelyet védett a kapus, és néhány beadásom is, de ezek a felkészülési meccsek igazából nem is ezt szolgálják. A fő céljuk az, hogy szokjuk a terhelést, hiszen régóta nem játszottunk már. Nekem azért is volt fontos, hogy játszottam, mert jól belekezdtünk az alapozásba, és a sérülés ellenére sem akartam leállni – nyilatkozta lapunknak a 29 éves játékos. – Kedden a Carlisle United,szombaton a Sheffield Wednesday ellen lépünk pályára, majd utazunk Pekingbe egy tornára, amelyen rajtunk kívül a West Ham, a Tottenham és egy helyi klub szerepel. Az utóbbi években rengeteg Premier League-ben szereplő csapat túrázik Ázsiában, úgy látszik, nagy divat lett, amiben, gondolom, az anyagiaknak is szerepük van. Örülök, hogy eljuthatok Pekingbe, hiszen még sohasem jártam ott, de bevallom őszintén, a hosszú utazásokat nem nagyon szívelem.”

Az előző idényben a középpályás 18 élvonalbeli bajnokin kapott lehetőséget (négyszer kezdőként), egyetlen gólját az FA-kupában szerezte. Phil Brown menedzser úgy látja, a 2009–2010-es szezonban már több babér teremhet neki.

„Edzőnk egyenként beszélgetett mindenkivel – elevenítette fel e fontos pillanatokat Halmosi. – Nekem azt mondta, az előző volt a tanulóévem, és úgy véli, a most következő már az én szezonom lesz, és nagy hasznára válhatok a csapatnak. A magam részéről annyit tehetek ehhez hozzá, hogy keményen dolgozom, és nemcsak kívánom, hogy legyen igaza, hanem mindent meg is teszek érte.”

Ezek után a másodosztályú Ipswich Town korábban feltételezett érdeklődése is hiábavalónak bizonyulhat. A 25-szörös válogatott labdarúgó amúgy nem tud Roy Keane klubjának megkereséséről.

Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
8 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
22 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
22 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
25 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
35 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
42 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
45 perce
Ezek is érdekelhetik