Csalódás vagy bravúr

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2009.07.22. 00:16
Címkék

Fogalmam sincs, milyen csapat a tallinni Levadia. A lengyel Wisla Krakówról felrémlik némi ismeret, ha alaposan „megmotozom” az agyamat, de bajban lennék, ha valaki a részletekről faggatna.

Nos, kis szerencsével valamelyikükkel hamarosan akár közelebbi ismeretséget is köthetünk. Ehhez csupán annyi szükséges, hogy a Debrecen a hazai pályán szerzett kétgólos előnyt továbbjutásra váltsa, és máris jöhet a lengyel vagy az észt csapat.

Csupán és annyi…

Tudom, könnyű kimondani vagy leírni az ilyen mondatokat, jóval könnyebb, mint a felcsillanó esélyt kihasználni a pályán küzdve a kedvező eredményért, főleg ha az ellenfelet nem a futottak még kategóriájába sorolják a kontinensen. Maradjunk tehát annyiban, hogy a DVSC játékosai hatalmas felelősséget tettek saját vállukra azzal, hogy a visszavágóra 2–0-s előnyt harcoltak ki, ezzel ugyanis a kiesés jókora, már-már leírhatatlanul nagy csalódást okozna.

Éppen ezért tegyük hozzá: a továbbjutás pedig bravúr lenne a javából.

A két klub anyagi lehetőségeit aligha lehetne egy napon emlegetni, a Kalmar körülményei és infrastruktúrája évtizedekkel körözi le a Debrecenét, még szerencse, hogy a futballban a nagy kérdések végső soron a pályán dőlnek el, nem pedig száraz tények összehasonlításával, és így olykor-olykor lehetőség nyílhat – bizonyos határok között! – a papírforma felborítására is. Erre most remek esély nyílt, illetve remek esélyt nyitott maga a csapat, a nagy kérdés pedig természetesen az, hogy nyakon tudja-e ragadni a saját maga teremtette lehetőséget.

Ma este megtudjuk, hogy a Loki, azaz egy magyar csapat képes-e átlépni saját árnyékát. Képes-e profiként sáfárkodni jó sorsával, lecsapni a magas labdát, vagy pedig…

De ezt inkább hagyjuk!

Egy hete a Debrecen alaposan megemelte a tétet, ami egyébként roppant furcsán hangzik: mi, magyar szurkolók akár meg is ismerhetjük a tallinni Levadiát vagy a lengyel Wisla Krakówot...

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Opavszky Réka bronzérmes 500 méteren

Kajak-kenu
2 perce

Thomas Doll: Meglehet, olyan lesz, mint egy kézilabda-mérkőzés

Foci vb 2026
2 perce

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
9 perce

Tony Popovic: Nemcsak elrontottuk a törökök játékát…

Foci vb 2026
34 perce

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
51 perce

Statisztikák: az ausztrál kapus első vb-meccse a török legenda, Rüstü Recber bemutatkozását idézte

Foci vb 2026
54 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
1 órája

Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik