Sidinek kijött a lépés

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.07.19. 23:10
Címkék

Megszületett a magyar küldöttség első aranyérme az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon: Sidi Péter kisöbű sportpuska összetettben a legjobb döntőbeli eredménnyel győzött. Sidi fő számában az idei világversenyeken első dobogós helyezését ünnepelhette, igaz, nem sokáig, mivel a verseny után doppingvizsgálaton volt jelenése – két liter víz elfogyasztása közben sikerült vele beszélnünk.

„Ünneplésre nem lesz sok időm, hétfőn kezdődnek a háromszáz méteres versenyszámok. Az eredményhirdetés után edzenem kell, bár nincs sok kedvem hozzá, főleg miután ennyi vizet meg kell innom” – mondta Sidi, akinek végre 50 méteres számban is kijött a lépés, hiszen egy szem, a pekingi világkupán elért negyedik helyén kívül az idén csak egyszer került döntőbe: a milánói vk-n, fekvő testhelyzetben. Az utóbbi időben jobbára légpuskával, 10 méteren voltak sikerei, a pekingi olimpián hatodik lett.

„Nagyon nehéz dolgunk van az ötvenméteres számokban, mert otthon nincs ekkora fedett lőtér. Ha lenne, bizonyosan ugrásszerűen fejlődne a sportág – addig maradnak a külföldi edzőtáborok és versenyek. Remélem, aranyérmemmel felhívom a figyelmet, mennyire fontos lenne a szövetség fokozott támogatása a külföldi viadalokra” – magyarázta Sidi, aki az összetett alapversenyében, fekvő testhelyzetben szerzett előnyét megőrizve másodikként jutott a döntőbe, ahol a legjobb eredménnyel lehajrázta a végül második osztrák Thomas Farnikot. S ezzel még nincs vége, a 300 méteres számokban is kimagasló teljesítményt vár magától.

„Szeretnék azokban is érmet nyerni. A helyzet hasonló az ötven méterhez, azaz a szerencse itt is a fekvőnél érvényesül jobban, amelyben a legutóbbi vébén második lettem, de semmi sem garantálja, hogy így lesz most is. Ugyanúgy húsz-harminc lövő van, aki ott lehet az élmezőnyben, mint ötven méteren. A nagyöbű standard puska összetettben és nagyöbű szabadpuska összetettben viszont nagyobb szerepet kap a rutin” – mondta Sidi, akinek az utóbbiból van bőven.

A friss Európa-bajnok edzőpartnere, a világcsúcsot 1992 óta őrző szlovén Rajmond Debevec hatodik lett, csapatban pedig a dobogó tetejére állhatott fel. A Jákó Csabával és Veres Ádámmal kiegészült magyar válogatott a 13. helyen végzett.

A nőknél az Eiselt Judit, Sike Renáta, Csonka Zsófia összeállítású pisztolyos trió 11. helyénél előzetesen valamivel jobbat vártak.

Legfrissebb hírek

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
26 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
30 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
33 perce

Comói vérengzés Lensban, BL-történelmi győzelmet arattak az olaszok

Bajnokok Ligája
33 perce

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
34 perce

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
55 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2 órája