Se napernyő, se döntő

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.07.19. 23:10
Címkék

Nem alakult jól számunkra a csak női számokat felvonultató vasárnapi műugróprogram a római vizes világbajnokságon. Először az első ugrónak sorsolt Gondos Flóra „izgulta el” az 1 méteres műugrás selejtezőjét, és végzett a 28. helyen, majd a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros lett utolsó szinkrontoronyugrásban.

„Nekünk a jövő évi hazai Európa-bajnokság a legfontosabb, arra készülünk most is. Flórának azért is adtunk lehetőséget a vébécsapatban, hogy a hazai Európa-bajnokság előtt szokja a nagy világversenyek légkörét, és korábban kijöjjön belőle az, aminek vasárnap is tanúi voltunk. Jóval többet tud annál, mint amit mutatott, és ha nem izgult volna ennyire, öt-hat hellyel biztosan előrébb végez. Sok-sok ilyen verseny kell még, hogy a hasonló helyzetek ne vonják el a figyelmét az ugrásokról” – mondta Haász Katalin csapatvezető, Gondos nevelőedzője az RLSE-nél.

Haász hozzátette, csodálkozik, hogy az olaszoknak nem futotta napernyőre, és így az ötvenfokos tűző napsütésben az egy szál szalmakalappal „megtámogatott” pontozóbíróknak minden ugrássorozat után váltaniuk kell egymást.

„A toronyugrók nehéz helyzetben vannak, mert csak májustól tudnak edzeni. Most az volt a legfontosabb, hogy megnézzük, hány pontra értékelik az ugrásaikat. Hogy az ősztől mi lesz, még nem tudjuk, de valószínűleg az lenne a legjobb megoldás, ha valahol a közelben rendszeresen tudnánk edzőtáborozni, mert a két, nagyon különböző ugró mozgását hosszú, aprólékos munkával lehet összehangolni” – mondta Haász Katalin.

Legfrissebb hírek

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
7 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
10 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
24 perce

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
35 perce

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
43 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
51 perce

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik