Irány az új dimenzió

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék

Ha szigorúan a ranglistákat néz zük, Andrij Kotelnik (31–2–1, 13 K. O.–T. K. O.) toronymagas favoritja az Amir Khan (20–1, 15) elleni, a WBA kisváltósúlyú világbajnoki övéért kiírt mérkőzésnek. Az Universum Box-Promotion ukrán bunyósa a független rangsorok közül a fightnews.com oldalán a második, az ESPN-nél a harmadik, a boxrec.com adatbázisában a hetedik, míg a pakisztáni születésű angolt csak az utóbbi jegyzi – a 17. helyen. (Mindenütt MannyPacquiao vezet, akárcsak a súlycsoportoktól független listákon.)

Ehhez képest a manchesteri gála előtt szinte mindenütt Khan nyilatkozik, csak arról írnak, hogy számára ez az ugródeszka, és ő is így fogalmaz. Már senki sem emlékszik Breidis Prescottra és a nem egészen egy éve ugyanitt, a manchesteri M. E. N. Arenában tőle elszenvedett brutális K. O.vereségre (két perc is alig telt el a találkozóból, amikor az angolt úgy kellett kihúzni a szorítóból), csak az a fontos, mikor lesz végre világbajnok a 2004-es olimpia ezüstérmeséből. Pontosabban az a fontos, hogy mikor bokszolhat nagy nevekkel, mert a trónra lépésében kevesen kételkednek.

„Ez a mérkőzés repíthet be a nagy nevek közé – jelentette ki Khan. – Meg kell nyernem a mecscset, hogy új dimenzióba kerüljek.

Nekem most ez az elérhető legnagyobb meccs, utána már könnyedén megszabhatom, merre akarok tovább indulni. Nagy a nyomás rajtam, de ez is kell ahhoz, hogy felpörögjek és nyerjek.”

Kotelniknek a nagy nevek helyett a nagy pénz felé lehet óriási lépés a találkozó – ha nyer, könynyedén szembetalálhatja magát Ricky Hattonnal, a britek még Khannál is jobban dédelgetett kedvencével. Az ukrán öklöző igazi „vándorharcos” (ha úgy tetszik, „Road Warrior”, ahogyan a félnehézsúlyú Glencoffe Johnsont is becézték), hiszen nem tartozik az Universum „védett” bokszolói közé, és Németország mellett Magyarországon, Ukrajnában, Lengyelországban, Venezuelában, Ausztriában, Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában is ringbe lépett.

Brit földön 1–1–1 a mérlege, ha az ötven százalék szombat este is megmarad, Khannak biztosan nem lesz vb-öve. Csak egy döntetlenje.

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
8 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
10 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
18 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
37 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
57 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik