Ez még a kísérletezés ideje

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék
Férfi kardcsapatunknak három erős vetélytárs jutott, és csak az elsőt tudta legyőzni. Női tőrcsapatunk sem gyenge, mégis minden ellenfelétől simán kikapott.

Idei két csapatvilágkupa-győzel mének köszönhetően férfi kardcsapatunk felkapaszkodott a legjobb négy közé a világranglistán, ezért a negyeddöntőbe került. Ez volt a jó hír, az már kevésbé, hogy mindjárt Oroszország volt az első ellenfél – a férfi magasugrók sem szoktak 230-on kezdeni... Decsi Tamás 7:2-es veresége után egy ideig csak üldözték a magyarok az oroszokat, de aztán a kertvárosi kardvívó 8:4-es győzelmekor utolérték őket, végül meg is verték.

Az elődöntős vetélytárs, Olaszország egyszer már legyőzte Plovdivban Magyarországot az idén, a tavasz eleji csapat-vk döntőjében. A budapesti és moszkvai magyar diadal után akkor a zsűri döntött úgy, hogy elvesz valamit az aranyhalmozó fiatal együttesünk önbizalmából, így alakult ki március 1-jén a 45:40. Ehhez képest is súlyos a mostani 45:31-es vereség. Főleg úgy, hogy nem volt egyetlen olyan asszó sem, amelyet honfitársunk nyert volna meg.

Az olimpiai bajnok franciák következtek, akiket előtte a románok tönkrevertek (húsz volt közte). Iliász Nikolász két gyengébbre sikerült asszója után élt a kapott eséllyel a harmadik körben, 10:4re legyőzte Bolade Apithyt, így öttusos hátrányból előnyt kovácsolt a hajrában. Szilágyi Áron újra elővette szamuráj kardját, ő mindhárom franciát megverte, és kéttusos előnyben adta át a stafétát a záró párbajra Lontay Balázsnak. Azért neki, mert Decsi Tamás kardja „kicsorbult” erre a csatára, kétszer is nagy különbséggel veszített, így az addig kiegyensúlyozott Lontayt újra betette Nébald György. De neki sem ment, érem nélkül maradtunk ezen a napon.

A női tőrválogattottunk is a negyeddöntőben kezdett, de ez inkább a résztvevők létszámának köszönhető. Szekeres Pál szövetségi kapitány azt mondta az ütközetek előtt: „Ha nyernek a negyeddöntőben, megnyugszanak majd. Ha nem, akkor is mindent meg kell tenniük az ötödik helyért. Knapek Edinával azért más lesz majd ez a csapat a világbajnokságon, de nem gyenge most sem.”

Nem bizony, még ha Knapek Edina mellett Mohamed Aida is szülési szabadságon van. Az egyéni bronzérmes Varga Gabriella, a nyolcaddöntős Varga Katalin, a junior vb-bronzérmes Kreiss Fanni és a tartalék, ob-ezüstérmes Berta Adrienn kvartettje mégis mindhárom mérkőzését elveszítette és csak a nyolcadik helyen kötött ki. Sem a negyeddöntőben, sem a helyosztókon nem volt igazán esélye.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
22 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
36 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
51 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik